|
|
|
|
Németh Miklós - állami fogadás
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. december 13. szerda (MTI-tud.) - Margaret Thatcher brit kormányfő köszöntötte szerdán délben a brit külügyminisztérium udvarán rendezett állami fogadtatáson Németh Miklós miniszterelnököt, aki reggel érkezett Londonba.
A magyar himnusz elhangzása után a gránátos testőrgárda felsorakozott egységének parancsnoka magyarul tett jelentést Németh Miklósnak. A díszszázad megszemlélése után a magyar kormányfőt Thatcher asszony átkísérte a szomszédos miniszterelnöki rezidenciára, a Downing Street 10-be. A hivatalos brit-magyar kormányfői tárgyalásokon jelen volt Kovács László külügyminisztériumi államtitkár is. Ezt követően Thatcher asszony díszebédet adott magyar vendége tiszteletére. Ezen részt vett dr. Györke József londoni magyar nagykövet, Kovács László államtitkár, a kormányfő két tanácsadója, Mohai László és Jenei György, továbbá Bényei Béla protokollfőnök. A brit meghívottak között volt Tom King védelmi miniszter, Kenneth Clark egéeszségügyi miniszter, Malcolm Rifkind, a kabinet skót ügyekkel foglalkozó tagja, William Waldegrave külügyi államminiszter, Robert Adley képviselő, a brit-magyar parlamenti csoport elnöke, Sir Trevor Holdsworth, a Brit Gyáriparosok Szövetségének elnöke, Sir Hugh Bidwell londoni főpolgármester, Lord Jellicoe, a kelet-európai kereskedelmi tanács elnöke, valamint a brit politikai, üzleti és kulturális élet több kiemelkedő személyisége, közöttük a viághírű magyar származású karmester, Sir Georg Solti. A hivatalos kormányfői tárgyalások előtt Németh Miklós Sir Geoffrey Howe miniszterelnök-helyettessel, az alsóház vezérével találkozott hivatalában. +++
1989. december 13., szerda 14:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|