|
|
|
|
MSZP-kongresszus - vasárnapi munkanap (19. rész)
|
A párt országos szerveit meghatározó fejezet részeként a küldöttek elfogadták azt a szakaszt, amely szerint a kongresszus a párt legfelsőbb képviseleti és döntéshozó szerve, amely egyebek között meghatározza a párt politikájának alapvető elveit, s dönt a párt stratégiájáról, politikai irányvonaláról, a más párttal való egyesülésről, illetve a párt szétválásáról és feloszlásáról. E funkcióiban a kongresszust semmilyen szerv nem helyettesítheti. Egyetértés volt abban, hogy a kongresszust az országos elnökség szükség szerint, de legalább évente hívja össze. Az elnökségnek kötelessége a kongresszust összehívni, ha a párttagság 10 százaléka, illetve az országos választmány azt kezdeményezi. Az országos elnökség feladata, hogy legalább 90 nappal a kongresszus előtt döntsön annak időpontjáról és helyszínéről, s tegyen javaslatot a kongresszus napirendjére. A két kongresszus között a párttagság képviseleti és ellenőrző szerve az országos választmány, amely szükség szerint, de évente legalább négyszer ülésezik. A párt országos vezető szerve az országos elnökség, amelynek létszámát 17-21 főben határozták meg a küldöttek. A kongresszus az alapszabály-tervezet részeként jóváhagyta a párt országgyűlési, illetve tanácsi csoportjairól szóló bekezdéseket s az MSZP tagozatait meghatározó szakaszokat. A tervezet feletti vitát este háromnegyed 11-kor - a Reformszövetség, a Népi demokratikus és a vidék esélyegyenlőségéért platform kezdeményezésére fefüggesztették. A kongresszus hétfőn délelőtt az alapszabály-tervezet feletti vitával folytatja munkáját. (MTI)
1989. október 8., vasárnap 23:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|