|
|
|
|
Pártkongresszus - belga vhg.
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. október 8. vasárnap (MTI-tud.) - Történelmi születésnap, politikai földrengés, belső forradalom - bőségesen lehet válogatni az esemény jelentőségét hangsúlyozó megfogalmazásokból a belga hírközlés budapesti tudósításaiban, amelyek a Magyar Szocialista Párt megalakulásáról számoltak be.
Vasárnap estétől fogva a hír a rádiós és televíziós híradások élére került. Kelet-Európában egyedülálló fordulatként jellemezte a belga hírügynökségben közölt egyik tudósítás azt, hogy egy kommunista párt uralkodó pártból demokratikus értékeket valló nyugati stílusú szocialista párttá alakul. A televíziós és rádiós jelentések általában szembeállították ami az NDK-ban történt, ahol a demokratizálást követelő tüntetések erőszakos letörése mellett döntött a rendszer, illetve a magyarországi politikai fordulatot a többpárti demokrácia felé. A belga rádió tudósítása a radikális reformerek nagy sikerének nevezte a kongresszus állásfoglalását a konzervatívokkal, sőt a mérsékelt reformok híveivel szemben is. A tudósítások általában Pozsgay Imrét, Németh Miklóst, Nyers Rezsőt és Horn Gyulát nevezik meg a kongresszus győztes többségének kulcsembereiként. A belga hírügynökség egyik anyaga rámutat, világos, hogy az új pártba nem kerül át az MSZMP teljes, 780 ezres jelenlegi tagsága. Lesznek, akik visszautasítják a csatlakozást és valószínűleg klasszikus típusú kommunista pártot hoznak létre, míg mások egyszerűen nem csatlakoznak semmilyen párthoz. Azonban az MSZP vezetői meg vannak győződve arról, hogy az új szocialista párt megalakítása az egyetlen esély arra, hogy reális lehetőségeik maradjanak az 1990 tavaszán esedékes első szabad parlamenti választásokon - áll a tudósításban. +++
1989. október 8., vasárnap 15:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|