|
|
|
|
MSZP kongresszus - Barabás János nyilatkozata
|
1989. október 8., vasárnap - A történelmi döntést követően -amely szerint uj baloldali párt megalakulását mondta ki a kongresszus - a tanácskozás helyszinén és számos más fórumon kialakult beszélgetésen többen is úgy vélekedtek: nem jött létre markánsan radikális párt, s tagjai között lesznek olyanok, akik minden valószinüség szerint a hagyományos szellemben kivánnak majd politizálni.
Barabás János úgy fogalmazott, hogy az alapvető kérdésekben döntött a pártfórum. Mégpedig abban, hogy az MSZMP beszüntette működését, s létrejött egy új párt, amely azonban a kongresszusi küldöttek révén nem zárta ki egy döntéssel magából a tagságot. Minden tagnak viszonylag rövid határidőn belül ki kell nyilvánítania, hogy elfogadja-e az új párt programját, alapszabályát. Ha ezt megteszi, akkor a tagsága folyamatos. Mindez éppen azért történt így, hogy ne keletkezzék olyan helyzet, amelyben a küldöttek túllépnek a mandátumukon, s kizárják maguk közül a tagságot. A tanácskozáson felvetődött olyan javaslat is, hogy az új pártba lépők szándékát a taggyűlés felülbírálhatja, erről azonban nem született döntés. Barabás János egyéni véleményeként hozzátette: szükségesnek látja, hogy legyen valamilyen szervezeti megoldás, ami hitelesíti: az új párt létrehozásának szándéka mögött messze nem a cégtábla átfestésének igénye húzódik meg csupán. Reményét fejezte ki, hogy erre garancia lesz az új program, az új alapszabály, a vezetés személyi összetétele, valamint a cselekedetek - tehát mindaz, amivel a párt igazolhatja szándékát. Kétségtelen, hogy a Magyar Szocialista Párt létrehozásában aktív szerepet játszó kongresszusi küldöttek többsége érzékeltette: vannak társaik között olyanok, akikkel nem szeretnének az új pártban együtt tevékenykedni. Arra még nincs elképzelés, hogy milyen - nem megalázó, nem inkvizitori - szervezeti megoldást lehetne találni erre, az azonban egyértelmű, hogy találni kell ilyet - hangsúlyozta. (MTI)
1989. október 8., vasárnap 17:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|