|
|
|
|
Az MSZP kongresszusa - vasárnapi munkanap (1. rész)
|
1989. október 8., vasárnap - A Magyar Szocialista Párt kongresszusa vasárnap ügyrendi javaslattal kezdte munkáját. Berend T. Iván, az ülés elnöke Gubcsi Lajosnak adott szót, aki több küldött állásfoglalását tolmácsolva a nyílt, demokratikus jelölés érdekében javasolta, hogy a kongresszus ne csak a párt elnökét válassza meg egyéni jelölés alapján, hanem a korábban elfogadott változattal szemben (ez az elnökség további tagjaira zárt listás jelölést rögzít) a tisztségviselőket és az elnökség tagjait is egyénileg, nyílt szavazással jelölje és válassza meg. Ezzel biztosítanák azt, hogy a kongresszus küldöttei nem szorulnának ki a választásból, nem pusztán belső egyezkedésük eredményeként, a színfalak mögött születne meg az MSZP vezetősége. Mint mondta, javaslatát a Magyar Néphadsereg, valamint Borsod, Nógrád, Pest, Heves, Szolnok, Győr-Sopron és Komárom megye küldöttei is támogatták.
Kovács László, az ügyrendi bizottság elnöke Gubcsi Lajos felvetésére reagálva emlékeztetett arra, hogy e kezdeményezéssel a kongresszus már nagy többséggel meghozott s a zárt listás jelölés mellett állást foglaló döntését kérdőjelezte meg utólag. Mint mondotta, a Gubcsi Lajos által javasolt módszer az első napi szavazáskor a küldöttek mindössze 20 százalékának helyeslésével találkozott. Gubcsi Lajos érvelését, miszerint az egyéni, nyílt jelöléssel lenne demokratikusabb a választás, azzal is cáfolta, hogy a korábbi, hibásnak ítélt politika idején soha nem alkalmaztak zárt listás jelölést a pártkongresszuson, tehát a politika jellege és a jelölési mód nem hozható összefüggésbe. Az indítványhoz hozzászólók egyike szerint Gubcsi Lajos indítványának elfogadásával az elnökségben ismét eltérő nézetek, áramlatok érvényesülnének. Ő maga személy szerint bizalmat szavaz az elnök által és a platformok konszenzusa alapján összállított listának. Mások pedig cáfolták Gubcsi Lajosnak azt a kijelentését, miszerint küldöttcsoportjuk egyöntetűen támogatta volna kezdeményezését. Az elnöklő Berend T. Iván mégis szavazásra tette fel a javaslatot, aminek eredményeként a jelenlévő 1271 küldött 823 ellenszavazattal és 55 tartózkodással elvetette az indítványt. A kongresszusnak az eredetileg elfogadott ügyrend szerint a "Történelmi útunk tanulságai", valamint a párt tervezett programnyilatkozatának dokumentumai feletti vitával kellett volna folytatnia munkáját. Ezzel kapcsolatban azonban Berend T. Iván újabb ügyrendi javaslatot jelentett be. (folyt. köv.)
1989. október 8., vasárnap 10:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|