|
|
|
|
- MSZMP kongresszus - Bárdy Zoklán - 2. folyt.
|
- Pontosabban: itt egy fínom manipulációról van szó. Ezt esetleg külföldön nehezen értik meg. Ugyanis ahogy a Szovjetunióban a peresztrojka szelleme vidéken még nem nagyon érvényesült, Magyarország vidéke az is kissé még tunya. Ott még nem ütött át a megújulás szele nehéz pártfalakat. Bizony: egyes megyékből a konzervatívok kerültek előtérbe, sőt tudni vélik, hogy a kongresszusi küldöttek, a jelenlévőknek közel háromnegyed része: konzervatív. Tehát például Győr-Sopron megyéből, vagy a Nyírségből vagy ahogy mondják: Borsod megyéből is, Salgótarján és környékéről - tehát az ipari vidékekről - a konzervatívabb küldöttek jutottak be a kongresszusra. Tehát itt Berecz az összefogásért küzdve a konzervatívokat érezheti a háta mögött, és attól lehet félni, hogy ő nem kerül be a reformerek közé, illetve kiesett a tojásból. Azt mondom, hogy egy funkcionárius bosszú talán, hogy összegyűjtötte maga mögött a konzervatívokat, mert egyesek szerint jóviszonyba került ismét Grósz Károllyal. - Ön a második ember, akitől hallom, hogy a kongresszusi küldötteknek egy számottevő többsége a konzervatívok közül került ki. Sőt olyasmit is mondott valaki, hogy ez nem egészen véletlenül történt. Lényegtelen. Az információ - mint mondom: Ön a második, aki ezt állítja - ugyanakkor viszont a kongresszusnak a sajtófőnöke szerint idáig mindenki reform-lelkesedéssel, reform-hittel, reform-örömmel szavazott mindenre, ami reform. - Igen, de most már létkérdésre kerül itt a sors, mert reform-retorikával lehet érvényesülni. De mikor már a voksok, az íróasztalok és a hatalom feladásával járnak, akkor én - legalábbis nem vagyok teljesen optimista - félek. Ettől félek: hogy úgy fognak szavazni, hogy megmaradjanak a konzervatívok a régi helyeiken. De hát reméljük, hogy nem történik meg. - Azt is hallottam ugyanakkor, hogy a magyar állam fegyveres ereje, a néphadsereg, a rendőrség és a munkásőrség olyan változáson ment keresztül az elmúlt 16 hónap során, hogy most már teljesen a parlament és a kormány irányítása alatt áll. (folyt.)
1989. október 6., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|