|
|
|
|
Rudé Právo - Nyers-interjú (3.rész)
|
Óvott mindkét oldalon az olyan szélsőségektől, amelyek nehézségeket okoznak a viszonyban, és figyelmeztetett arra, hogy a kölcsönösen előnyös magyar-csehszlovák együttműködés igen jelentős mindkét ország jelene és jövője szempontjából. Csehszlovákiában egyébként már napok óta folyamatosan számolnak be az MSZMP rendkívüli kongresszusát megelőző eseményekről. A Rudé Právo és a pozsonyi Pravda kivonatosan, a pozsonyi magyar nyelvű Új Szó viszont teljes terjedelemben közölte Grósz Károlynak a Magyarországban megjelent interjúját. Az Új Szó a pártkongresszus előestéjén ,,Válaszút,, címmel kommentárt is közölt. Egyebek között azt írta, hogy az ellenzékkel vívandó választási harchoz adhat erőt és programot a kongresszus, amely a lap szerint ,,lehet, hogy az MSZMP utolsó és egy megújult, akcióképes, belső egyensúlyát visszanyert párt első kongresszusa lesz,,. A Rudé Právo egyébként pénteken rövid tudósításában azt írta, az MSZMP kongresszusát azért hívták össze, hogy megoldást keressenek a politikai, gazdasági és társadalmi válságra. Hozzáfűzte az újság, hogy a kongresszus eredményeinek meghatározó jelentősége lesz a párt jövője és az ország további fejlődése szempontjából. +++
1989. október 6., péntek 15:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|