|
|
|
|
MSZMP kongresszus - lengyel lapok
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. október 6. péntek (MTI-tud) - ,,Kongresszus amilyen még nem volt,, ,,Nagy próbaltétel előtt,, ,,Már csak a legnehezebb kérdések várnak tisztázásra,, - ilyen és ehhez hasonló címek alatt számolnak be a lengyel lapok az MSZMP rendkívüli kongresszusának kezdetéről.
A Zycie Warszawy szerint maguk a magyarok sem tudnák megjósolni, hogyan végződik a kongresszus, de úgy véli, hogy a párt reformerei a társadalom többségének szimpátiáját élvezik. A lap Budapestre küldött tudósítója szerint a Pozsgay, Németh, Nyers és Horn nevével fémjelzett és már a kongresszus előtt szövetségre lépett reformerek 380-400 ezer párttag támogatásában bízhatnak. A marxista egységplatform mögött 130-140 ezer párttag állhat, míg a Münnich Ferenc Társaság 35 ezer támogatót tudhat maga mögött. Igen aktívvá vált - írja a lap - az utóbbi időben a párt jobboldali centrumának tekinthető az MSZMP megújulásáért mozgalom a pártvezetésből eltávolított Berecz János vezetésével. Ehhez a körhöz számítják Grósz Károly főtitkárt is, bár ő erről nem nyilatkozott. A LEMP központi napilapja a Trybuna Ludu nem foglalkozik a frakciók és vezetőik bemutatásával, a győzelmi esélyek latolgatásával. Ehelyett azt elemzi, miért kellett idő előtt összehívni a kongresszust. Az okok közül kiemeli a többpártrendszer létrejöttét, a közelgő választásokat, ahol az MSZMP nem lehet biztos a győzelemben, hiszen a közvéleménykutatások a szavazatok 30 százalékát valószínűsítik a pártnak. A pártlap emlékeztet arra, hogy az MSZMP nehéz helyzete ellenére okkal lehet büszke arra, hogy már 1968-ban az ő kezdeményezésére indultak meg a reformok és ma is irányításával folynak, mégpedig - legalábbis egyelőre - teli üzleti polcok, jó élelmiszerellátás előtt, nagyobb sztrájkakciók nélkül. A lengyel kormány lapja, a Rzeczpospolita szerint az MSZMP a tavalyi májusi pártértekezlet óta számtalan nehéz kérdésre választ adott, de a legnehezebbekre a kongresszusnak kell. Néhány nap múlva - vélekedik - megtudhatja a világ, hogy a reformerek, vagy a párt konzervatív erői kerekedtek-e felül, megtörténik-e a pártszakadás, az MSZMP szocialista, vagy szociáldemokrata párttá alakul-e? +++
1989. október 6., péntek 13:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|