|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (26. rész)
|
A kongresszus menetében a platformok képviselői is szót kaptak. Ágh Attila a Reformszövetség nevében szólt a küldöttekhez, s elöljáróban leszögezte: a jelenlegi kongresszusnak történelmi lehetősége és egyben komoly történelmi felelőssége egy baloldali szocialista párt megalakítása. Mintegy indoklásképpen fűzte hozzá: az MSZMP válságban van, s ezt a válságot az okozta, hogy a gyors társadalmi, gazdasági reformhoz képest megkésett a párt belső reformja. Éppen ezt a késést kell a kongresszuson megszüntetni a párt szervezetének és vezetőségének mélyreható reformjával - állapította meg. Kijelentette: a pártot az a veszély fenyegeti, hogy kiszorul a döntő politikai tényezők közül. Az MSZMP állampártként már működésképtelen, de új pártként sem tud kilépni a politikai szintérre. Mint mondotta: eljött a választás, az utak elválásának ideje, hiszen az MSZMP a májusi pártértekezlet óta egymással csatázó áramlatokra szakadt szét. E csatározások nyomán az MSZMP centruma is kiüresedett, tehát a megújuláshoz egy reformcentrum kell, azaz a párt centrumába a reformerőknek kell kerülniük. A pártszakadás esélyeit latolgatva Ágh Attila rámutatott: a pártban jelenleg nincs egység, amelyet meg lehetne védeni vagy helyre lehetne állítani. Hozzátette: új egység szükséges, mégpedig egy olyan egység, amely a platformok elvi egyensúlyán nyugvó akcióegységet jelent. Úgy vélte: a párton belüli politikai csoportosulások közötti törésvonal a demokratikus szocializmus értelmezésénél, illetve az elmúlt négy évtized értékelésénél érhető tetten. Ágh Attila végezetül azt hangsúlyozta: egy olyan szervezetileg is új pártra van szükség, amely felvállalja a demokratikus szocializmust, s ezzel esélye van arra, hogy a jövőben is fontos politikai tényező legyen. Ehhez - mint aláhúzta - személyi garanciák is szükségesek, azaz: ,,a pártnak meg kell válnia a hitelüket vesztett vezetőktől, a politikai múmiáktól, s nem szabad lehetőséget adni a rejtőzködő konzervatívok átmenekítésére sem.,, (folyt.köv.)
1989. október 6., péntek 18:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|