|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (18. rész)
|
A többpártrendszerű politikai folyamatok természete szerint a szocialista mozgalomnak is elsősorban arra kell törekednie, hogy a nép által választott képviselői útján befolyásolja a törvényhozás és a közhatalom munkáját. Ez a helyzet merőben új gondolkodást és magatartást követel. A képviselőknek, a tanácsok tagjainak széles körű jogokat, lehetőségeket kell kapniuk a pártpolitika formálásában. Csoportjaiknak önálló mozgásteret kell biztosítani a törvényhozás és az önkormányzatok ügyeiben. A párt vezető testületeiben pedig egyesülnie kell a népképviseletekben dolgozó és a megválasztásukat, munkájukat segítő párttagok törekvéseinek. ,,Lehet, hogy ez kisebb hatalmat jelent a hagyományos pártvezetésnek, de jobban szolgálja a népet; s ez a lényeg,, - hangoztatta Kovács Jenő. A KB titkára elemzésében rámutatott arra is, hogy az MSZMP működésének, a pártállam csődjének okai között a dolgok logikájából fakadó káderpolitika, a személyzeti munka is fontos tényezőként hatott. Áttekinthetetlen, nem egyszer oligarchikus függőségek határozták meg azt az erőteret, amelyben a személyi döntések születtek. A párt demokratikus működésmódjának egyik legfőbb garanciája ezért a nyilvánosság mellett az a szervezeti rend lehet, amely a kiválasztódást a választók értékítéletéhez, akaratához köti, és ,,nem ad teret láthatatlan kezeknek, szabad vadászmezőt a vazallust kereső szemeknek,,. Ezért döntő jelentőségű annak a követelménynek a párt ,,alkotmányába,,, az alapszabályba iktatása, mely szerint minden tisztséget, testületi tagságot csak a választók jogosultak létrehozni, betöltésükről dönteni, illetve abból visszahívni, és semmilyen testület sem egészítheti ki magát kooptálással. A mostani tanácskozás - hangoztatta Kovács Jenő - visszavonhatatlanul lezárja az állampárt korszakát Magyarországon, és kiindulópontjává válik az új demokratikus, baloldali párt megteremtésének. A párt hitele nagyobbrészt azon múlik, hogy mi történik a következő két-három hónapban. Ezért az előadó kezdeményezte, hogy a kongresszus elvi természetű döntéseit követően külön határozzon a következő hónapok pártszervezési teendőiről. A szavakat ugyanis tettekre kell váltani - mutatott rá -; a párt mégegyszer nem viselné el az 1988 májusát követő hónapok tanácstalanságát, bénultságát. Egy újabb elszalasztott lehetőségért most már végzetes árat kellene fizetni. (folyt. köv.)
1989. október 6., péntek 16:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|