|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (15. rész) - Grósz (6.)
|
- Úgy gondolom, a pártnak baloldali szocialista tömegmozgalomként, áramlatok szövetségeként kell működnie, ahol a központi platform, a kongresszuson elfogadott program minden párttagra nézve kötelező. A párt vezető testületei irányítsák és ellenőrizzék a kongresszusi határozatok végrehajtását Kívánatos, hogy a párton belüli áramlatok konstruktív vitája garantálja a pártpolitika folyamatos megújítását. A platformok azonban ne váljanak bénító hatalmi harcok eszközévé: támogatók toborzására törekedjenek a társadalom legszélesebb rétegeiből, a párt számára. A reformpolitika bázisát a pártban nem a másként gondolkodók kitaszítása, hanem az álláspontok közelítése, a kompromisszumkeresés erősítheti. A párt megerősödésének viszont feltétele, hogy azok, akik alapjaiban nem értenek egyet a kongresszus által elfogadott politikai irányvonallal, ne szerveződhessenek önálló politikai erővé a párton belül. - Egy választásra készülő pártban megegyezésre kell jutniuk a különböző áramlatoknak, s a közvélemény számára egységet kell demonstrálni. Enélkül lehetetlen a választási siker, mivel a szavazópolgár többnyire arra adja a voksát, akiről feltételezi az erőt, kormányzóképességet. Az új pártvezetés elsőrendű felata ezért, hogy mozgósítsa és segítse a párttagságot a közelgő köztársasági elnöki, országgyűlési és tanácsi választásokra való felkészülésben. A nemzetért, a közös célokért viselt felelősségünk tudatában a párt tagjai között erősítenünk kell a politikai összetartozás, a szolidaritás érzését. Grósz Károly ezután összefoglalta a leköszönő KB politikai következtetéseit. Először is: ne folytassák a sztálini gyakorlatot, mely szerint a hozzánk legközelebb állók a legnagyobb ellenségeink. Másodikként említette, hogy a választásokból az MSZMP a legerősebb pártként kerüljön ki; tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a párt jelöltjét válasszák köztársasági elnöknek, illetve képviselőnek. Hangsúlyozta továbbá a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok rendezésének fontosságát. Mint mondotta, a Varsói Szerződés, a KGST keretében és a környező országokkal fenntartott gazdasági, politikai és kulturális kapcsolataink korszerűsítésének nemcsak a mi számunkra van stratégiai jelentősége. Befolyásolja ez a határainkon túl élő magyarság sorsát, a szomszédainkhoz fűződő kapcsolatok javulását. Lendületet adhat európai integrációs törekvéseinknek. Emellett ápolnunk kell a nemzetközi baloldallal kialakított kapcsolatokat. A többpártrendszer körülményei között is fellépünk azért, hogy napi belpolitikai küzdelmek ne veszélyeztessék kiszámítható és nemzetközi tekintélyt szerzett külpolitikánkat. (folyt. köv.)
1989. október 6., péntek 15:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|