|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (13. rész) - Grósz (4.)
|
Ehhez ugyanis erőre, magabiztosságra van szükség. Arra, hogy higgyünk a cselekvés értelmében és akarjuk a sikert. Önmarcangolásunkban már politikai ellenfeleink támadásain is túlteszünk. Nem a munkásmozgalom haladó értékeit, köztük a kommunista eszményeket kell megtagadni, hanem azt a gyakorlatot, amely lejáratta ezeket. A teljes tagadást sem balos, sem ellenkező előjellel nem tűrhetjük meg a pártunkban. A Központi Bizottság 16 hónapos munkájáról szólva kijelentette: ez a Központi Bizottság az elmúlt közel másfél év alatt több új, korszakos jelentőségű változást kezdeményezett, mint ami az azt megelőző másfél évtizedben összesen történt. - Elfogadta, majd kezdeményezte a politikai pluralizmus egyik legmagasabb formájának, a többpártrendszernek a kialakulását; következetesen szorgalmazta a jogállam kiépítését; megkezdte a párt, az állam, a társadalmi szervek több évtizedes összefonódásának felszámolását; felismerte és megkezdte a közelmúlt történetének tárgyilagos feldolgozását és megismertetését; szélesre tárta a nyilvánosság lehetőségét; felgyorsította a nemzetközi kapcsolatok sokirányú kibontatkoztatását. - Természetesen azt sem tagadhatjuk, hogy munkája során a Központi Bizottság sok mindennel adós marad: mindenekelőtt nem volt képes a párt sorait rendezni, a párt cselekvési egységét kialakítani; túlzottan önmagával volt elfoglalva, ahelyett, hogy társadalmi jelenlétét, befolyását erősítette volna; nem fordított elég figyelmet a gazdasági folyamatokra; nem vállalt kellő részt a szocialista országokkal kialakult politikai feszültség megelőzésében; munkastílusa lassan formálódott, ezért nem jutott kellő energiája a vitatott kérdések érdemi tisztázására. E hibák elkövetésének három okát jelölte meg a főtitkár: - Az egyik, hogy ez a pártvezetés az 1988 májusa után jelentkező feladatokra nem volt, nem lehetett eléggé felkészülve, fokozatosan ismerte fel, hogy milyen sok és milyen nagy tennivalóval kell megbirkóznia. A másik, hogy a Központi Bizottság szervezeti struktúrája - mint munka közben kiderült - alkalmatlan a gazdasági és politikai válság egyidejű kezelésére, egy meghasonlott, önbizalmát vesztett párt határozott és korszerű irányítására. (folyt.köv.)
1989. október 6., péntek 14:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|