|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (12. rész) - Grósz (3.)
|
Nagyobb gond, amikor a vezetők érzik feljogosítva magukat annak eldöntésére, hogy ki a fundamentalista és ki a reformer, hogy kik maradhatnak a pártban és kiknek kell eltávozniuk. Nem más ez, mint a régi, ,,sztálinista,, felfogás és gyakorlat, hiába van bevonva a reformretorika vadontújnak látszó mázával. A nézetkülönbségek megosztották a reformok szorgalmazóit. Az egyik oldalon azok állnak, akik a modellváltást összhangba kívánják hozni a pártmozgalom megújulásával és sikernek tekintik, ha minél többen tudnak velünk jönni. A másik oldalon azok, akik szerint minél hamarabb, minél messzebb kell jutni ezen az úton, mert szerintük ez a legfőbb biztosíték a visszarendeződés ellen. Nem törődve azzal, hogy a gyors ütem az erők legcélszerűbb felhasználását jelenti-e, s hogy ily módon a szükséges haladásért nem fizetünk-e túlságosan nagy árat, nem kockáztatunk-e túl sokat. Ezt a megosztottságot kellene kölcsönös türelemmel feloldani. Persze naivitás volna azt képzelni, hogy lehetséges a párt szélsőségeit egymással kiegyezésre bírni. Történelmi hiba lenne azonban, ha elfogadnánk, hogy a párt mérsékelt és radikális reformerői egymással összebékíthetetlenek. Az elmúlt napok nyilatkozat-dömpingje azonban azt jelzi, hogy a magukat radikális reformereknek vallók már eldöntötték, hogy nem vállalják a közösséget. Tudatosan össze akarják mosni a reformfolyamat mérsékeltebb ütemének híveit a ,,szélsőbal,, képviselőivel. Ezáltal megbocsáthatatlanul szűkítik a reformok társadalmi bázisát. A kongresszusi előkészületek tapasztalatai azt mutatják, hogy a párt tagjai közül sokan várakozó állásponton vannak. A párthoz való viszonyuk eldöntését a kongresszus eredményétől teszik függővé. Többségük reálisan szemléli az eseményeket és elhatárolódik a politikai szélsőségektől. A demokratikus szocializmus olyan elemeit, mint a közösségi tulajdonra és a magántulajdonra épülő vegyesgazdaság, a gazdaság teljesítőképességének állandó növelése, a jogállamiság, az állampolgárok önszerveződése - noha érintik a gazdasági és politikai berendezkedés alapjait - nem tekintik társadalmi rendszerváltásnak. A társadalmi és a politikai rendszer: jellegében különböző, két dolog. Nem hiszem, hogy szükséges lenne a párttagság többségének reformok iránti elkötelezettségét bizonygatni. Grósz Károly ezután rámutatott: - Önbecsülésünkhöz hiteles történelmi képre van szükség. Ha napi politikai céloktól vezérelten csak az MSZMP korábbi hibáiról, bűneiről szólunk - amiről természetesen nyíltan szólni kell -, ezzel komolyan veszélyeztetünk mindenfajta kibontakozást. (folyt.köv.)
1989. október 6., péntek 14:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|