|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (8. rész) - Nyers 3.
|
Most egy olyan új típusú pártra van szüksége a magyar szocialista mozgalomnak, amely utódja, de nem egyszerűen politikai folytatása az MSZMP-nek - állapította meg Nyers Rezső. A kongresszus jogát és feladatát is abban jelölte meg, hogy az erről az új típusú pártról döntsön. Véleménye szerint abban a felfogásban kellene a kongresszusnak közös nevezőre jutnia, hogy a bürokratikus centralizmust megvalósító, úgynevezett ,,államszocializmus,, rendjét lebontják, s azért szállnak síkra, hogy helyére a demokratikus szocializmus rendjét építsék fel. Ezzel nem kis kockázatot vállalunk, hisz társadalmunkban vannak hívei és szorgalmazói a ,,szocializmus nélküli,, demokráciának, s az alkotmányos működés lehetőségei részükre is adottak lesznek - mondta. Ezt a kockázatot azonban - Nyers Rezső szerint - a pártnak vállalnia kell, s újra és újra meg kell küzdenie a demokratikus szocializmus eszméjéért és politikájáért. A továbbiakban arról szólt, hogy az új párt nem lehet kommunista és nem lehet egyszerűen szociáldemokrata párt sem. Az új szocialista pártnak keresnie kell azt a még ki nem alakult szintézist, amely a szocialista mozgalomból kettészakadt szociáldemokrata és kommunista tradíciók, értékek és gyakorlat újratalálkozásából alakulhat ki. Az új pártnak szoros szövetségesi, baráti viszonyt kellene fenntartania a keleti és a nyugati reformkommunista pártokkal, közöttük is kitüntetett helyen a reformpolitikát megvalósító SZKP-val. Baráti és szoros szálakat kívánatos kiépíteni a Szocialista Internacionáléval, a szocialista, szociáldemokrata pártokkal. A párt részese kíván lenni az európai baloldal kialakulásának, megerősödésének, hatékony működésének. Nyers Rezső szerint az újjászülető pártnak a választásokon néppártként kellene megjelennie. Mint mozgalomnak pedig döntően és főként munkavállalói érdekek kifejezőjeként szükséges működnie. Emellett építhet a szabadfoglalkozásúakkal, kistermelőkkel, kisvállalkozókkal való szövetségre is. El kell viszont határolódnia azoktól, akik a demokráciát az osztálypolitika eszközének tekintik, nem pedig a társadalmi együttélés létformájának, de ugyanígy azoktól is, akik a proletárdiktatúrás irányzatot képviselik, hiszen a párton belüli vitát kiküszöbölő demokratikus centralizmus nem fér össze a demokratikus szocializmussal. A párt nem vállalhat közösséget azokkal sem, akik pozíciójukat személyes érdekeik érvényesítésére, a pártot pedig hatalmuk fenntartására használták. (folyt. köv.)
1989. október 6., péntek 14:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|