|
|
|
|
Le Monde - Szűrös-interjú - MSZMP kongresszus elé (1. rész)
|
Párizs, 1989. október 5. csütörtök (MTI) - A magyar semlegesség már a két nagy európai katonai blokk feloszlatása előtt realitássá válhat - mondta Szűrös Mátyás a Le Monde című párizsi lap Budapestre küldött tudósítójának.
Az országgyűlés elnöke hozzátette: ,,Ez a téma egyelőre nem szerepel a sürgősen eldöntendő kérdések napirendjén, bár az is igaz, van ilyen aspiráció a magyar társadalomban,,. Ezután a francia újságíró megkérdezte, hogy folytak-e tárgyalások e témáról a Szovjetunióval. Szűrös Mátyás határozott nemmel válaszolt, de hangsúlyozta: ,,Figyelemmel kísérjük az e tárgyban elhangzott szovjet nyilatkozatokat, amelyek egyébként olykor ellentmondanak egymásnak. Ez azt jelzi, hogy ott is megkezdődött a gondolkodás, a lehetőségek mérlegelése,,. Szűrös Mátyás mindehhez hozzátette, hogy szerinte pillanatnyilag a Varsói Szerződés modernizálása az időszerű feladat, vagyis az, hogy e szervezet katonai jellegűből politikaivá alakuljon át. A mai realitások figyelembe vétele természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell már most készülni arra az időszakra, amikor Magyarország semleges lehet. A magyar politikát bíráló szocialista országokról Szűrös Mátyás a következőket mondta: ,,Kizárólag román részről tapasztalható egyértelmű rosszindulat. Csehszlovákiával egészen más a viszony. Ott már megmozdult valami, tapasztalható némi változás. A menekültügy kapcsán jelenleg különleges helyzetben van az NDK. Mi megértjük az ottani vezetők aggodalmait, de az NDK-menekültek ügye miatt Magyarország csapdába került és szuverén döntést kellett hoznia,,. A német kérdésről Szűrös Mátyás azt mondta, hogy a nagyhatalmak II. világháború után kötött egyezsége 40 éve rendezte ezt a problémát, de ma már azt tapasztaljuk, hogy mégsem ez az igazán jó megoldás. (folyt.) Keleti M.
1989. október 5., csütörtök 21:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|