|
|
|
|
Az MSZMP kongresszusa előtt
|
--------------------------- London, 1989. október 4. (BBC, Panoráma) - Magyarországon, ahonnan jelentések szerint változatlanul zajlik a keletnémetek ütemes távozása Ausztriába, kongresszusra készülődik az MSZMP. Hogyan látja a párt helyzetét és esélyeit egy Londonban élő politológus, Kelet-Európa-szakértő? Schöpflin György írását olvassuk fel: A Magyar Szocialista Munkáspárt pénteken kezdődő kongresszusát sokan sorsdöntőnek tartják. Több hónapja olyan mélyreható belső harcok folynak a párt jövője körül, hogy most számos vélemény szerint elérkezett az igazság pillanata és dönteni kell. Az is megtörténhet azonban, hogy ezek az elvárások nem teljesülnek, és a kongresszus egyfajta kompromisszummal zárul. Mindenesetre lényegbe vágó kérdésekről kell dönteni. Az uralkodó kommunista párt beismerte, hogy többé nincs sem elegendő ereje, sem tekintélye ahhoz, hogy az eddigi monopolista módon vezesse az országot. Elfogadja tehát azt, hogy más politikai pártok is kormányszerephez jussanak, vagyis más szóval azt, hogy Magyarország többpártrendszerű demokráciává váljék. Felmerül persze a kérdés, hogy miként illeszkedik be a kommunista párt ebbe az új rendszerbe. Más szóval mit jelent a kommunizmus a többpártrendszerű demokrácia körülményei között, és az egyeduralomhoz szokott párt vajon képes lesz-e a hatalom megosztására. Alapjában véve három fajta választ adnak ezekre a kérdésekre. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint tulajdonképpen semmi baj sem volt a régi rendszerrel, és apróbb módosítások is elegendők lettek volna. Ez a vélemény, amelyet a Münnich Ferenc Társaság képvisel, a küldöttek mintegy 10 százalékának támogatására számíthat. A fennmaradó 90 százalék viszont nagyjából 5:4 arányban megoszlik, mégpedig a konzervatívok javára. (folyt.)
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|