|
|
|
|
Magyarország - szovjet TV
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. október 1. vasárnap (MTI-tud.) - A szocialista országokban zajló folyamatok iránti nagy figyelem oka, hogy bármilyen tapasztalat - még ha negatív is - gazdagítja az ismereteket, hasznosítható következtetésekkel szolgál - mondta a szovjet televízió műsorvezetője. A vasárnap délutánonként jelentkező Nemzetközi Panoráma című műsorban ez a megállapítás a magyarországi belpolitikai helyzettel foglalkozó rövid műsorblokk felvezetéseként hangzott el, megállapítva, hogy hazánkban ma az életnek szinte minden területét átfogó radikális változások mennek végbe.
Az elmúlt hét eseményeit Jevgenyij Sirokov, a szovjet tévé budapesti tudósítója foglalta össze, megemlítve, hogy a legnagyobb figyelmet az Országgyűlés ülésszakának első három napja érdemelte ki. A tudósító ismertette a ki- és bevándorlásról, valamint az egységes útlevélről szóló törvény lényegét, s elhangzott, hogy annak szelleme megfelel a Magyarország által aláírt nemzetközi dokumentumokból fakadó kötelezettségeknek. Sirokov az ülésszak jellemzéseként elmondta, hogy az ülésteremben látszólag a régről megszokott nyugalom honol, de ez csak látszat, hiszen az Országház valódi vitáknak lett a színtere. Megemlítette az ellenzéki képviselők csoportjának megalakulását és kitért az október 23-ról való megemlékezés körüli vitára. - Az előttünk álló hét legfontosabb eseménye - folytatódott a budapesti és a moszkvai stúdió közötti beszélgetés - az MSZMP kongresszusa lesz. E pártfórum előkészítése eltért a hagyományoktól, szokatlan módon zajlott le. Forró, viharos viták bontakoztak ki, eltérő vélemények ütköztek arról, hogy milyen legyen a jövő pártja - fejeződött be a magyar fővárosból sugárzott tudósítás. +++
1989. október 1., vasárnap 16:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|