|
|
|
|
Fővárosi honvédelmi nap (1. rész)
|
1989. szeptember 30., szombat - Több tízezren látogattak ki szombaton a Városligetbe, hogy részt vegyenek a fővárosi honvédelmi nap rendezvényein. A fegyveres erők ünnepét kísérő, immár hagyományos budapesti ,,honvédelmi majális,, minden eddiginél gazdagabb programokkal várta a főváros lakosságát, illetve vidékről érkezett vendégeit.
A katonai látványosságok közül az idén is a harci technikai bemutató aratta a legnagyobb sikert a fiatalabb korosztályok körében. Különféle harcjárművekkel, rakétavetőkkel, rádióskocsikkal, hídrakó teherautókkal ismerkedhettek a gyerekek és az érdeklődő szülők. A haditechnikai seregszemle mellett népes nézőközönséget vonzottak az egyszerre hét színhelyen pergő kulturális programok. A többi között zenés, táncos produkciókkal, gyermekrendezvényekkel, filmvetítésekkel, illetve a fegyveres erők és testületek mindennapi életébe bepillantást engedő bemutatókkal szórakoztatta a látogatókat a honvédség, a határőrség, a rendőrség, az MHSZ és a Munkásőrség. Az idei ,,honvédmajális,, nagysikerű újdonsága volt a néphadsereg készleteiből rendezett élelmiszer, üzemanyag és ruházati vásár. Az egész nap nyitvatartó üzletsátraknál különféle katonai felszerelések, honvédségi konzervek, illetve autóápolási cikkek, kenőolajok találtak vevőre jutányos áron. Sokan próbálták ki céllövő tudományukat a ligetszerte felállított lőpavilonok fénypuska lőtérein. Nagy tetszést aratott a rendőrség közelharc-bemutatója, és népes közönség tapsolt a határőrség kutyabemutatójának. Számos érdeklődő kereste fel a katonai tanintézmények tevékenységét ismertető sátrakat, s többen a helyszínen maguk is kipróbálták a hallgatók oktatását segítő modern technikai eszközöket. A hagyományoknak megfelelően a Petőfi Csarnok közelében állította fel sátrát a Munkásőrség. A testület szolgálati körülményeit, technikai eszközeit bemutató kiállítást reggeltől estig érdeklődők ezrei tekintették meg. Kelendőek voltak a Munkásőrség életéről, tevékenységéről képet adó kiadványok, illetve a különféle munkásőrjelvények, kitűzők. (folyt.köv.)
1989. szeptember 30., szombat 18:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|