|
|
|
|
SZER-iroda
|
---------- München, 1989. szeptember 28. (SZER, Szerkesztők fóruma) - A mikrofonnál Vadász János. Kedves hallgatóim Amikor kereken 13 évvel ezelőtt megkezdtem a Szerkesztők fóruma heti beszélgetéseinek hosszú sorát, őszintén szólva nem sejtettem, hogy valamikor majd sor kerül egy olyan eszmecserére is szerkesztő kollégáimmal, amelynek csak a lebonyolítója ül itt Münchenben - vagyis jómagam -, a többiek rádiónk budapesti irodájának stúdiójában foglalnak helyet. Ezen a héten itt tartunk. Talán jogosan nevezhetem az e heti Szerkeszők fórumát avató műsornak is, hiszen most 27-ikén, szerdán került sor a Szabad Európa és Szabadság Rádió budapesti irodájának ünnepélyes megnyitására. Az ünnepélyes jelzőt talán indokolja az a fogadás, amelynek szerdán este a várbeli Hilton Szálló bálterme volt a színhelye. A sokrétűvé terebélyesedett magyar közélet, kulturális élet számos személyiségének részvételével, továbbá mindazokkal, akik nem valami fogadáson teremtettek velünk kapcsolatot, hanem hosszú évek óta súlyos kockázatokat is vállalva működtek közre rádiónkon keresztül a szabad informálás gyakorlásában, és mindazokkal, akiknek valamilyen részük volt abban, hogy ez az iroda létrejöhetett. A fogadáson beszédet mondott Eugene Pell a Szabad Európa Szabadság Rádió elnöke, Mark Palmer az Egyesült Államok budapesti nagykövete, és Ribánszky László, rádiónk magyar osztályának igazgatója. És természetesen jelen voltak mindazok is, akik most a budapesti iroda stúdiójában ülik körül a mikrofont. Tehát: Ribánszky László a magyar osztály vezetője, Cseke László és Lángh Júlia. És mi is lehetne más ennek az avató-beszélgetésnek a témája, mind maga az iroda, mert mostantól kezdve sok-sok műsor születik majd a budapesti stúdiónkban időszerű politikai kérdésekről, de most egyízben talán indokolt arról beszélni, hogyan jutottunk idáig és hogyan lépünk tovább. (folyt.)
1989. szeptember 28., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|