|
|
|
|
Az MSZMP Összefogásáért Mozgalom tanácskozása (2. rész)
|
Kemény László, a tanácskozás elnöke, a Politikai főiskola rektorhelyettese a vita indulásakor, s mivel szükség volt rá, azután is több alkalommal, arra kérte a felszólalókat, hogy szélsőségektől, indulatoktól mentesen fejtsék ki véleményüket, mondják el észrevételeiket, s inkább azokat a konstruktív gondolataikat adják közre, amelyek azokra az elvi alapokra hívják fel a figyelmet, amelyeknek segítségével megvalósítható lehet a párt különböző platformjai közötti elvi állásfoglalás. Ennek ellenére több indulatoskodó, sőt személyeskedő felszólalás is elhangzott, de a többség nagy toleranciával fejtette ki véleményét. Számos bírálatot kapott a sajtó és a tömegkommunikáció. A bírálók szerint az újságírók nem elég körültekintően, s nem kielégítő felelősséggel adnak hírt az eseményekről, inkább úgy ,,sarkítják,, az elhangzottakat, hogy azok - alkalmanként - teljesen más értelmet kapnak. A vitában főként három felszólaló - Gidai Erzsébet, Szerdahelyi István és Berecz János - fogalmazta meg különösen egyértelműen, hogy mit vár a pártkongresszustól. Gidai Erzsébetnek, a közgazdaságtudományok doktorának a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének igazgatójának véleménye szerint az MSZMP programnyilatkozatának nincs gazdaságpolitikai arculata, pedig erre mindenképpen szükség volna. Foglalkozott azzal is, hogy a tulajdonreform kapcsán megindult az állami vagyon kiárusítása, s ennek további megakadályozása érdekében a társasági törvényt mielőbb felül kellene vizsgálni. Szerdahelyi István az Új Fórum főszerkesztő azokat a változásokat összegezte, amelyeken már az eddigi vita során megtörténtek az MSZMP-kongresszus dokumentumaiban. Hangsúlyozta, hogy a párt, vállalva a szocialista értékeket, hitet tesz amellett, hogy a jövőben ne csak jelszavak maradjanak az olyan értékek, mint az emberi szabadság, az alulról szerveződés, az igazi kollektivitás és a szociális biztonság. A demokratikus szocializmus megvalósításához pedig az új politikai intézményrendszer, a vegyes tulajdonú gazdaság, az igazságos jövedelemelosztás és a humánus társadalom felépítésén át vezet az út. Az MSZMP a jövőben a munkájukból élő fizikai és szellemi dolgozók érdekeit néppárt jelleggel kívánja megfogalmazni. (folyt.köv.)
1989. szeptember 24., vasárnap 17:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|