|
|
|
|
Irány a demokratikus, modern Magyarország - reformpárti est a Műegyetemen (3. rész)
|
Az Auditórium Maximumban rendezett polpódiumon Pozsgay Imre, Hámori Csaba, Ágh Attila, Kádár Béla és Balogh Sándor válaszolt a hallgatóság kérdésekre. A rendezők egy, a tavalyi rendezvényen rögzített videofelvétellel szembesítették a válaszadókat, akiknek a véleménye nem sokban tért el az elmúlt évitől. Ágh Attila arról szólt, hogy az államszocialista modell lebontása annyit haladt előre, mint oldalirányba. A feladat továbbra is adott, ám a politikai vezetés az elszántságát még mindig nem mutatta meg. Véleménye szerint az MSZMP kongresszusa változást hozhat e kérdésben. Hámori Csaba az egy évvel ezelőtti álláspontjára emlékeztetve szólt arról, hogy sokan meg akarták kövezni azért, mert kimondta, hogy a kommunizmus utópia, azóta azonban ez már többeknek véleménye lett. Pozsgay Imre a lényeget továbbra is annak tisztázásában látja, hogy ki viseli a döntések felelősségét. Kádár Béla gazdasági kérdéseket érintve hangoztatta: hazánk nem tud talpon maradni a világgazdaság áramlataihoz való igazodás nélkül. Mind az, amit annak idején követelményként megfogalmazott mára közhellyé ,,nemesedett,,, hiszen megvalósulóban a sokszektoru tulajdonforma, s a világgazdasági nyitáshoz kezdenek megteremtődni a politikai feltételek. Balogh Sándor arra helyezte a hangsúlyt, hogy a múlttal való tisztességes elszámolás még nem történt meg. Figyelmeztetett: nem szabad abba a hibába esni, hogy a keleti irányu szervilizmust nyugati orientációju hódolás váltsa fel. A semlegesség feltétele - szerinte -, hogy egy ország meg tudja magát védeni, vagy e törekvéséhez nemzetközi biztosítékot kapjon a Szovjetuniótól és az Egyesűlt Államoktól. Ha ezt nem vesszük figyelembe, e ,,játszmában nem partnerek, hanem labda leszünk,,. A visszarendeződés esélyeit firtató kérdésre Pozsgay Imre úgy válaszolt, hogy nincs olyan társadalmi erő, amely jelentős támogatást kaphatna ez ügyben. A visszerendeződés politikai erői gyengébbek, mint a reform iránt elkötelezett hiveké. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a visszarendeződés híveit nem szabad könnyedén kezelni, mert reális hatalmi tényezőről van szó. Sztálinista jelképekkel, szimbólumokkal még az elégedetlen rétegeket sem sikerűlhet megmozgatniuk, ám ha szociális demagógiára építkeznek, az veszélyt jelenthet a békés átmenetre. Szólt arról is, hogy az MSZMP kongresszusán a pártnak nincs más esélye megújulásra, mint a reformerők győzelme. (folyt.köv.)
1989. szeptember 21., csütörtök 21:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|