|
|
|
|
- Koalíció - 1. folyt.
|
Más szavakkal, de lényegében azt ismételte el Nyers, amit néhány héttel ezelőtt Kis János fogalmazott meg a Beszélő 27-ik számában. Idézem: A mai magyar és lengyel vezetés azért kíván alkut kötni, mert szüksége van arra, hogy bevonja az ellenzéket a politikai rendszer működésébe. Egymagában ugyanis sem a gazdasági hanyatlás irányzatát megfordítani, sem a válság politikai következményeit viselni nem képes. A párt és a kormány kényszerhelyzetének tisztázása után az ellenzékre tért át cikkében: Az 1956. november 4-ikén bekövetkezett katasztrófa emléke máig él. Önmérsékletre int a gazdaság rendkívül törékeny állapota is. Két-három hét polgárháborús helyzet elegendő lehet a teljes összeomláshoz. Végezetül nem világos, miként lehetne az MSZMP konstruktív részvétele nélkül biztosítani, hogy a fegyveres testületek tartózkodó semlegességgel vegyék tudomásul a rendszerváltozást. A továbbiakban hosszan taglalta a megegyezés akadályait és esélyeit, majd a következő ajánlatot tette: Mihelyt az MSZMP lemond a többpártrendszer alkotmányos korlátozásáról, és elfogadja a szabad választásokat, lehetőség nyílik az átmenet idején kormányzó széles nemzeti koalíció létrehozására. Azok a politikai szervezetek, amelyek a következő parlamentben alighanem rendelkezni fognak a mandátumok 80-90 százalékával, előre megállapodhatnak, hogy a választások után egy ideig, például a következő választásokig, mindenképpen együtt fognak kormányozni. Hogy valamennyien részt vesznek-e a kormányban, vagy némelyek kívülről támogatják, esetleg csupán tartózkodással, ez részletkérdés. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|