|
|
|
|
Marad a tanácselnök Üröm-Pilisborosjenőn
|
1989. április 20., csütörtök - Az Üröm-pilisborosjenői Közös Községi Tanács tagjai nem adtak helyt a tanács elnöke elleni bizalmatlansági indítványnak, és a csütörtökön megtartott rendkivüli tanácsülésen amellett szavaztak, hogy maradjon meg hívatalában Selmeczi László tanácselnök.
Mint ismeretes, a Hazafias Népfront ürömi bizottsága ez év március 20-án levélben kezdeményezte a közös tanács elnökének visszahívását. Mint a Hazafias Népfront ürömi bizottságának titkára, Bertalan János a rendkivüli tanácsülésen is elmondta, azzal vádolták a tanácselnököt, hogy nem képviselte következetesen a két község érdekét az M0-ás autópálya és a 400 kilovoltos távvezeték ügyében, és halogató politikájával hozzájárult ahhoz is, hogy a Pető Intézet nem Ürömre települ. Ezenkívül vizsgálatot kértek a tanács pénzügyi gazdálkodásával kapcsolatban is. A rendkívüli tanácsülés feladata az volt, hogy kiderítse, mi igaz a vádak közül, és ezek alapján visszahívható-e a tanácselnök. A késő estébe nyúló tanácsülésen Bárdos Péter, a Pető Intézet képviselője elmondta: a Pető Intézetet nem a 400 kilovoltos távvezeték, hanem az MO-ás autópálya terve riasztotta el, ez pedig nem függött a tanácselnök akaratától. A Pest Megyei Tanács pénzügyi osztálya által készített pénzügyi revizióból az is kiderült, hogy a tanácselnök semmilyen pénzügyi visszaélést nem követett el. Azért viszont, hogy a rendelkezésre álló pénzekkel jobban és ésszerűbben is lehetett volna gazdálkodni, nem egyedül a tanácselnök, hanem a döntéseket megszavazó egész testület is felelős. Az érvek és ellenérvek meghallgatása után a titkos szavazáson négyen szavaztak a tanácselnök visszahívására, 23-an viszont a visszahívás ellen, így a tanácstörvény értelmében Selmeczi László tanácselnök megmarad hívatalában. (MTI)
1989. április 20., csütörtök 21:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|