|
|
|
|
Rizskov - Adamec - díszvacsora
|
Moszkva, 1989. február 17. péntek (MTI-tud) - A szocialista megújulás érdekében folyó munkában vannak a két országot egyesítő közös vonások. Ilyen a szocialista rendszerben rejlő képességek igazi kibontakoztatására irányuló törekvés, az emberek milliói igényeinek kielégítése - jelentette ki Nyikolaj Rizskov. A szovjet kormányfő azon a vacsorán beszélt, amelyet péntek este adott csehszlovák kollégája, Ladislav Adamec, és az általa vezetett küldöttség tiszteletére.
Pohárköszöntőjében Rizskov értékelte a kétoldalú kormányfői tárgyalásokat. Ezeken megállapították, hogy szilárdak a szövetségesi kapcsolatok alapjai, megvan az egyetértés mind a két ország kommunista pártjainak központi bizottságai, mind a kormányok között. Nemzetközi kérdéseket érintve Rizskov arról beszélt, hogy az átalakítás hatására kezd tért hódítani az új gyakorlat. Méltatta a bécsi utótalálkozó sikeres befejezését, s példa nélküli lépésnek nevezte a Szovjetunió és más szocialista országok egyoldalú leszerelési intézkedéseit, valamint szovjet csapategységek kivonását az NDK-ból, Csehszlovákiából és Magyarországról. Elismerően szólt a szovjet kormányfő a Jakes-tervről, amelynek célja a Varsói Szerződés és a NATO közös határán kialakítani a bizalom, az együttműködés és a jószomszédság övezetét. Válaszul Adamec pohárköszöntőjében elégedetten nyugtázta, hogy mostani moszkvai látogatásán sikerült nagy lépést tenni a kétoldalú kapcsolatok fő irányaiban. A kapcsolatok fejlesztése feladattá teszi az irányítási rendszer és a szerkezeti átalakítás összehangolását, a minél szélesebb körű bekapcsolódást a nemzetközi munkamegosztásba. Stratégiai jelentőségű Csehszlovákia számára a Szovjetunióval folytatott gazdasági együttműködés: a Szovjetunió 44 százalékkal részesedik a csehszlovák külkereskedelmi forgalomból. A csehszlovák miniszterelnök a továbbiakban hangoztatta, hogy országukban is megvalósíthatatlannak tartják a gazdasági reformot politikai reformok nélkül. Ezek szerves része a társadalom életének demokratizálása. Adamec is érintett külpolitikai kérdéseket. Mindenekelőtt az új külpolitikai gondolkodásmódot méltatta, hangoztatva, hogy ennek köszönhetően javult a nemzetközi légkör. Ugyancsak méltatta a szocialista országok egyoldalúan elhatározott fegyverzet- és katonai létszámcsökkentési intézkedéseit. +++
1989. február 17., péntek 20:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|