|
|
|
|
Pártfórum Debrecenben
|
1989. február 17., péntek - Társadalmi gondjaink megoldása érdekében az erőszakot kizáró, katasztrófa elhárító nemzeti egységre van szükség, s ezt mind a párt, mind az alternatív szerveződések felismerték - hangzott el egyebek mellett azon a politikai vitafórumon, amelyet pénteken a debreceni pártoktatási igazgatóságon rendezett az MSZMP Hajdú-Bihar megyei bizottsága. Az eszmecserén párttisztségviselők és egyetemi oktatók, tudományos elméleti kérdésekkel foglalkozó hajdú-bihari szakemberek fejtették ki nézeteiket a megújuló pártnak a megújuló társadalomban betöltött, illetve vállalható szerepéről. Mindenekelőtt a pontos fogalmazásra hívták fel a figyelmet, s kifejtették, hogy a májusi országos pártértekezletet nem a párttagság, hanem a megújulást sürgető egész magyar társadalom kényszerítette ki.
A párt helyzetét értékelve úgy foglaltak állást, hogy az MSZMP-ben csak akcióegységet lehet teremteni, tartós egység nem jöhet létre, mivel a mai Magyar Szocialista Munkáspárt több párt lehetőségét tömöríti magába. Az egyik hozzászóló úgy ítélte meg, hogy a legutóbbi KB ülésen deklarált pártegység félrevezető, azt inkább a jelenlegi állapotok átmentésének az igénye szülte. Több felszólaló véleménye szerint a marxizmus-leninizmus talaján is elképzelhető több párt, amelyek az MSZMP-ből nőhetnek ki. Felvetették az eszmecserén a tagrevizió kérdését is, mivel a párttagság többsége nem a ma képviselt értékek mellé verbuválódott. Ha az MSZMP azt akarja, hogy ne sodorja el az idő, - s ezt kell akarnia - akkor nemcsak a sztálinizmussal kell szakítania, hanem el kell határolnia magát az elmúlt évtizedek neosztálinista törekvéseitől is - fogalmaztak a debreceni pártfórumon. (MTI)
1989. február 17., péntek 20:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|