|
|
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája (1. rész)
|
1989. február 24., péntek - Pénteken az MSZMP Budapesti Bizottságának Politikai, Propaganda és Művelődési központjában megkezdődött a termelőszövetkezetek kétnapos rendkívüli konferenciája. A tanácskozáson részt vesznek a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a tsz területi szövetségek és a tsz-ek meghívott vezetői, elnökei. Ott volt Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter.
A tanácskozást Eleki János, a TOT főtitkára nyitotta meg. Emlékeztetett rá, hogy a termelőszövetkezeti közvélemény sürgetésére hívták össze a tanácskozást, amelyen megoldást keresnek a mozgalomban és a gazdaságban mutatkozó gondokra, és tárgyalnak az érdekképviseleti munka megújításáról. Vitaindító előadást Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a TOT elnöke tartott. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 09:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája (2. rész)
|
Bevezetőben szólt arról, hogy a tsz-ek helyzete több mint fél évtizede folyamatosan romlik. Több száz gazdaság válsággal küszködik, a bizonytalanság mindenütt fokozódik, és késnek a folyamat megállításához szükséges intézkedések. A tsz-ek legutóbbi, V. kongresszusa határozatának zöme nem valósult meg. Az okokat elemezve több évtizeddel korábbra tekintett vissza, kifejtve: az 1968-as reformokig az MSZMP agrárpolitikája nagyrészt ideológikus töltésű volt, és korszerűtlen kolhoz-mintát követett. Az akkori hivatalos vonal megvalósítása a hagyományos paraszti életforma feláldozásával járt együtt, és ehhez a párt az érintettek jelentős részének együttműködését csak utólag szerezte meg. ,,Felülről,,, politikai döntéssel indult a kollektivizálás, amely túlhangsúlyozta a nagyüzemi gazdálkodásban rejlő lehetőségeket, és túlságos volt a buzgalom a tsz-ek egyesítésénél, összevonásánál. Időközben folyamatosan kikapcsolódtak a piaci erők a gazdasági életből, monopóliumok telepedtek rá a mezőgazdasági termelőkre, és fékezte a szabad gazdálkodás érvényesülését a mesterségesen kialakított, torzító árrendszer. Elhalványodtak a szövetkezeti tulajdon és a tsz-ek működési elveinek sajátos jegyei, és mindez hosszú távon is befolyásolta az eredményességet. A továbbiakban megállapította: elvitathatatlan, hogy 1956-tól az agrárpolitikára mindvégig jelentős hatást gyakoroltak a reformeszmék és a pragmatikus gondolatok egyaránt. A legutóbbi 30 év agrárpolitikájának története - az eszmék szintjén - egyfelől a dogmatikus ideológia, másfelől a reformeszmékre támaszkodó szakszerűség küzdelmeként fogható föl. Az előadó foglalkozott azokkal a gazdasági sikerekkel is, amelyek - részben - az agrárpolitika helyes elméleti alapjaiból következtek. Sikerült az ésszerűségnek és a nép gondolkodásának, lelkületének is megfelelő szövetkezeti modellt választanunk; ez lett a társadalmasított mezőgazdaság egyik alapformája. Viszonylag korán megszűnt a népgazdaságnak ebben az ágában a direkt tervutasítás, szerepet kapott az anyagi ösztönzés. Fontos mérföldkő volt az tsz-törvénynek az a passzusa, amely kinyilvánította: a tsz-ek és az állami vállalatok jogilag egyenlőek. Az agrárpolitika szerepet juttatott a különféle tulajdonformáknak, a kollektív és egyéni vállalkozásoknak. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 10:25
|
Vissza »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája (3. rész)
|
Szabó István így folytatta: agrárgazdaságunk progresszív vonásai leginkább 1966-1973 között, a gazdasági mechanizmus reformfolyamatának menetében erősödtek meg. Az 1973-as esztendőt követő visszarendeződés sem tudta hatástalanítani ezt az erőgyűjtést. Egészen az 1980-as évek derekáig tartott az a lendület, amelyet abban az 5-6 évben vettünk föl. A sokáig lappangó bajok a felszínen csak ezután jelentkeztek a mezőgazdaságban, a tsz-ekben. A nemzeti termékelőállítás és a fogyasztás közötti egyensúlyhiány, az állam nagyarányú eladósodása következtében egyre erőteljesebb kormányzati törekvés lett a mezőgazdaság teherviselésének, aktív devizatermelésének erőltetett növelése. A vitathatatlanul javításra szoruló nemzetközi versenyképesség fokozására és a hatékonyság kikényszerítésére alkalmazott fiskális módszerek, az egyre fokozódó közvetett és közvetlen elvonások, továbbá a terheket növelő egyéb intézkedések egy ideig ugyan kiváltottak eredményeket is; ezt követően azonban egyre inkább bebizonyosodott: a terhek növekedése, a jövedelem nagyarányú elvonása és újraelosztása immár el nem viselhető következményekkel jár. Leállt a fejlesztés és a termékbővítés, és a működtetett tőke megtérülése mélyen az elvárható szint alá süllyedt. Gyakorlatilag megszűnt a termelők értékesítési biztonsága. A tsz-eket súlyos zavarba hozták a hitelforrás-szűkítő intézkedések, az állandósuló pénzügyi zavarok. Összességében is az egyszerű vagy csak a szűkített újratermelés vált a gazdálkodás jellemzőjévé, és manapság, lassan-lassan immár a túlélés is teljesítménynek számít. Noha az érdekképviseleti szervezet e folyamatok jellegét és a végső kifejletet időben fölismerte, tevékenysége azok megfékezésében erőtlennek bizonyult, erős ellenállásba ütközött, és eszközei sem bizonyultak elegendőnek. Mindezek után a TOT elnöke úgy ítélte meg, hogy a több évtizedes és kétségtelenül figyelemreméltó sikereket is fölmutató agrárpolitika betöltötte történelmi és gyakorlati szerepét. Az új követelmények súlya alatt minden amellett szól, hogy új, radikálisan megújított agrárpolitikát kell kialakítani. A koncepciók most formálódnak a tudományos, politikai és igazgatási műhelyekben. A kimunkálást késlelteti a gazdasági modellváltás vontatottsága és rendezetlen kérdéseinek nagy száma. Sokan érzik úgy, hogy a politika túl hosszasan foglalkozik az új szocializmus-modell elvi kérdéseivel, míg a gazdaság, így az agrárgazdaság mély válságjelenségeinek felszámolásával eddig nem tudott megbirkózni. Kijelentette: elvárható, hogy a kormányzat ennek a jó adottságú ágazatnak a gondjait legalább olyan fokon kezelje, mint a válságágazatokét, a bányászatét, a kohászatét és más ipari ágazatokét. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 10:31
|
Vissza »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája (4. rész)
|
Megnyugtatónak tartotta, hogy az MSZMP KB nyilvánosságra hozta az agrárpolitika megújítására hozott javaslatait, így most a konferencián mód nyílik arra, hogy igényeket fogalmazzanak meg, ösztönzést adjanak és hasznosítható gondolatokat továbbítsanak az új agrárpolitika végső kimunkálásához. Feltette a kérdést: milyen típusú agrárpolitikára van szükségünk? Személyes véleményét mondotta el - egyúttal a TOT elnökség álláspontját is tolmácsolva - : olyanra, amely az úgynevezett gondoskodó állami modelltől elszakadva összhangban van a demokratikus jogállami berendezkedéssel, és illeszkedik a szabályozott piacgazdasági környezetbe. Az új agrárpolitikának fel kell szabadítania és a gazdálkodás fő szervező erejévé kell tennie a piac, méghozzá az áru-, a tőke- és a munkaerőpiac szunnyadó erőit. A szabályozásnak elsősorban a pályát kell kijelölnie a gazdasági élet növekvő számú szereplői számára, s verseny- és esélyegyenlőséget kell teremtenie, fenntartania. Mindez feltételezi a monopolhelyzetek szigorú tilalmát, s azt, hogy nagyobb érdekeltsége legyen a termelőknek az agrárexportban is, ideértve a közvetlen piaci szereplés lehetőségét. Meg kell szabadítani az agrárgazdaságot a kötöttségektől, a piaci értékítélettől elszakadt diktált áraktól és a volt gazdasági mechanizmus tovább élő külkereskedelmi tilalmaitól. A versenyben a tsz-eknek nyitottaknak kell lenniük, azért is, mert éppen ez a termelői kör a kihívott. Vállalni és követelni is kell az esélyegyenlőséget, a szektorsemlegességet a kisüzemi formák, a magánvállalkozások és a visszaállított társasági formák tekintetében egyaránt. Ám tiltakozni kell, ha mások a versenytárs kizárásával kívánnak célba érni. Szabó István ezután a gazdálkodást fékező néhány helytelen gyakorlatot tett szóvá; például azt, hogy túlhaladottak a földhasznosítás kötöttségei. Egy más téma kapcsán vitába szállt azokkal, akik a kisüzemet és az egyéni vállalkozást tartják egyedül üdvözítőnek. A nagyüzemi jellegű korszerű gazdálkodási modell a szövetkezeti mezőgazdaság meghatározó részében visszafordíthatatlan, egy részében azonban lehetséges alternatíva, hiszen van olyan terület az országban, ahol a gazdálkodóknak saját érdekük más formák választása. Ezt azonban nem vezérelhetik szubjektív szempontok, csakis a piacgazdasági folyamatok. Megelégedéssel könyvelhetjük el - mondotta -, hogy a parasztság mai örökösei, utódai a tsz-eket zömmel történelmi jussukként fogadják el és sajátjuknak tekintik. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 10:39
|
Vissza »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája (5. rész)
|
A gazdálkodó szervezeti formák közül a szövetkezetek őrizték meg a legtöbb vállalkozói értéket, átmentve a tulajdonosi felelősségérzetet, és talán legtovább tudták távoltartani maguktól legsúlyosabb társadalmi betegségünket, a közönyt és az igénytelenséget. A szövetkezetek ezután is joggal kérnek helyet a gazdálkodó szervezetek újjáalakuló rendszerében, s a torzító vonásoktól megszabadulva, eredeti lényegüket visszanyerve a piacgazdasági viszonyok között jó eséllyel szerepelhetnek. Az elnök foglalkozott a szövetkezeti tulajdonnal kapcsolatos kérdésekkel. Kifejtette, hogy valamiféle új földosztásnak, forradalmi tulajdonrendezésnek nálunk nincs realitása. Olyan viszonyokban vagyunk érdekeltek - mint állampolgárok és mint tsz-tagok -, amelyben a föld, mint értékkategória, a forgalom tárgya lehet, a vagyon részeként kezelhető és el is idegeníthető. A szövetkezeti tulajdon oszthatatlanságát illetően a rendező elv az lehet, hogy a szövetkezeti tagok vagyona a tagoké, éspedig azoké az aktív, illetve nyugdíjas, járadékos tagoké, akik most a szövetkezetekben vannak. Szabó István a továbbiakban arról szólt, hogy a szövetkezeti érdekképviselet eddig részt vehetett a döntések előkészítésében, és ennek ,,ellentételeként,, részt vállalt a végrehajtás segítésében, illetve a döntések elfogadtatásában. Ezt a szerepet jelölte ki számára a politikai rendszer belső működési logikája és gyakorlata. Ez azonban már nem elégíti ki a gazdálkodók igényeit; a TOT-ot kritikák érték, amelyeket nem lehet elutasítani. Az érdekképviselet eddigi gyakorlatát a politikai fejlődés is túlhaladta, és bár kétségkívül eredmények is születtek, a továbbiakban az érdekképviselet monopoliuma nem tartható fenn. Az új helyzetben már csakis az érdekeltek, a képviseletek dönthetik el, hogy meg kívánják-e újítani szervezetüket és annak milyen szerepet szánnak. Kifejezte meggyőződését: a demokratikus jogállam viszonyai között, az érdekpluralizmus keretei között a meglévő érdekképviseleti szervezetek képesek a megújulásra. A jelenlegi szervezetekkel szemben nem adott nagyobb esélyt egy mezőgazdasági kamarának vagy az érdekképviseletre önként vállalkozó más formációnak. A TOT-nak eltökélt szándéka: új szerepet fog felvállalni, és válaszol mindarra a kihívásra, ami az érdekképviseletet érte. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 10:46
|
Vissza »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája (6. rész)
|
Mivé lesznek falvaink, milyen sors vár az ott élőkre, ha tovább folytatódik a mezőgazdasági termelés gazdasági ellehetetlenülése - tették fel a kérdést a vitában felszólalók. Megállapították: a kiszámíthatatlan módon változó, rövid távú érdekeket szolgáló szabályozórendszer, a növekvő elvonások, az ésszerűtlen támogatáspolitika következtében az egyébként nemzetközi színvonalon termelő, és fejlett, európai szintű élelmiszerellátást biztosító ágazat már nem képes önmaga fenntartására. Ezért olyan szervezett piaci, ár-, bér-, adó- és támogatási rendszer kialakítását tartják szükségesnek, amely elősegíti a gazdaságok talpraállását, jövedelemtermelő képességük javítását, s biztosítja a tagság megélhetését. Elmondták: megértik az ország gondjait, de nem tudják elfogadni az 50-es évek padlássöpréséhez hasonlító pénzügyi politikát. Sokan szóltak a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gondjairól, és ezzel összefüggésben a támogatáspolitika változtatásának szükségességéről. Szorgalmazták: ne a végtermékek előállítását támogassák, hanem az erre szánt összegeket a szántóföld nagysága és minősége szerint osszák szét - járadék formájában - az átlagosnál rosszabb feltételek mellett gazdálkodók között. Ez egyben utat nyitna a szerkezetátalakításhoz is, amelyet a támogatások jelenlegi gyakorlata nemhogy ösztönöz, hanem inkább akadályoz. Papp László, a harsányi termelőszövetkezet elnökhelyettese azt sürgette, hogy az elmaradott térségek felzárkóztatását, infrastruktúrájának fejlesztését, a feldolgozóipari kapacitások bővítését az alapanyagtermeléssel arányosan biztosítsa a költségvetés. Egyben azt is javasolta, hogy a nehéz helyzetben lévő termelőszövetkezetek adósságterheit legalább részben engedjék el vagy függesszék fel, mint ahogy arra az iparban a közelmúltban már számos példa volt. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 16:05
|
Vissza »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája - Németh Miklós (7. rész)
|
A vitában felszólalt Németh Miklós. Bevezetőben utalt arra, hogy Közép-Kelet-Európa népei - köztük a magyarok - mindig különös érzékenységgel és élénkséggel reagálták az agrárpolitikára. Társadalmunk, közéletünk gyorsuló mozgásban van - mondta. - Politikai, társadalmi, gazdasági viszonyaink minden területére kiterjed a reform követelése. Helyenként öngerjesztő és ezért nehezen kontrollálható folyamatok is kibontakoznak. Nem nélkülözhető tehát a szilárd bázis és a magabiztos erő, ami a szélsőségekre is hajlamos mozgási energiákat jól meghatározható centrum köré csoportosítja. Célom, hogy a kormány politikai aktivitását a reformcentrum irányvonala mentén fejtse ki, s eköré szervezze a különböző társadalmi, politikai intézmények, szervezetek reform iránt elkötelezett erőit. Ez kifejeződik egy olyan szándékban is, hogy a kormány azokban a rétegekben keresi társadalmi bázisát, amelyek elkötelezettjei a reformnak, s ugyanakkor minden szélsőséges, az erők megosztását eredményező politikai eszközt elutasítanak. Ezen a bázison kívánjuk kapcsolatainkat építeni a társadalmi és a tömegszervezetekkel és az alternatív erőkkel is - mutatott rá a miniszterelnök, majd azt hangsúlyozta: eddig minden tanácskozás kivétel nélkül arra a következtetésre jutott, hogy - a reformfolyamatokkal összhangban - elodázhatatlan az agrárpolitika megújítása. A továbbiakban szólt arról, hogy az MSZMP agrárpolitikáját az utóbbi időben számos kritika érte, sőt egyes alternatív szervezetek már annak teljes tagadásáig is eljutottak. - Kevés dolog van manapság, amely nem kiált megújulásért. Ez érhető. Az viszont nem, hogy szinte semmi nincs - se érték, se eredmény, se tett, se hit -, amit valamilyen oldalról és valamilyen szándékkal meg ne tagadnának. Pedig konzerválni nemcsak elavult nézeteket, módszereket lehet, hanem már kiküzdött értékeket is. S ez utóbbiakat nemcsak lehet, de érdemes is. Ebben az értelemben a konzervatizmus nem bűn, hanem értékmentő és értékhordozó magatartás. Az elmúlt évtizedek során ugyanis létrejöttek azok a pillérek - a szövetkezeti és állami nagyüzemek, a nagyüzemekkel együttműködő háztáji-, kis- és magángazdaságok, a többszektorú élelmiszerfeldolgozás - amelyek alkalmasak arra, hogy a megújhodás bázisát alkossák. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 16:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája - Németh Miklós (8. rész)
|
Manapság sokan vannak, akik szelet vetnek. Holott magot kellene. Persze magvetők is vannak, csak ők csendben végzik dolgukat. Olykor meg is róják őket a hangosak, mondván: a vidéki tömeg csendes, nem politizál Pedig nagyon is politizál Csak mások az értékei és más a célrendszere. Nem az, ami a frissen támadt politikai hullámverés tajtékos habjain kicsapódik. A ,,csendes tömegnek" markáns politikai akarata van, de nem hangoskodik. Szilárd talajt akar érezni a lába alatt, és biztonságos jövőt látni maga előtt. Megújulást akar, de nem felfordulást. A politikai szárnyalások - az elfojtások és a kötelező egyformaság megszűnését követő tobzódó sokszínűség - idején nekünk rájuk kell támaszkodnunk, rájuk akik két lábukat erősen megvetve mindig is a földön álltak. S ha mozdultak, akkor is a földön jártak. Pedig viharos erejű történelmi szelek az utóbbi évtizedekben is többször nekiveselkedtek, hogy megforgassák és kitépjék a mélyben kapaszkodó gyökereiket. De nem sikerült És ez ad reményt arra, hogy a földhöz, táptalajához kötődő magyar paraszt és az ivadékaiból lett agrárértelmiség a jövő egyik záloga marad. Én látom bennük a jövő igéretét De vajon ők is látják-e bennünk saját jövőjük biztosítékát? - tette fel a kérdést, amelyet egy továbbival is megtoldott: Mit kell tennünk ahhoz, hogy a kérdésre a válasz határozott ,,igen,, legyen? Ismét ki kell alakítanunk az új, hosszabb távra szóló, eredményesen működő agrárpolitikát. Tapasztaljuk és megelégedve nyugtázzuk, hogy az agrárpolitikáért több - alakulóban lévő - társadalmi erő is felelősséget érez. Nem lenne helyes, ha az agrárpolitika megújítása a politikai, hatalmi harcok eszközévé válna. Céllá kell emelni, aminek elérését a politikai törekvéseknek szolgálniuk kell. Nem alaptalan a kérdés: lehet-e és szabad-e az átfogó gazdaságpolitikai koncepció mellett külön ágazati koncepciókat kidolgozni. Olyat nyivánvalóan nem, amely a sajátosságok és sajátos érdekek túlhangsúlyozásával és sajátos eszközök, preferenciák alkalmazásával keresztezi az átfogó koncepció cél- és eszközrendszerét. De olyat igen, amely az átfogó stratégia céljaihoz igazodva megfogalmazza az ágazat eredményes működését szolgáló feladatokat és felrajzolja a perspektivákat. Ezután az 1949 utáni erőszakos kollektivizálásról szólt, amely - mint mondta -, a magyar falu mindennapi életének organikus szövedékét pusztította el, s letarolta a közösségi intézményeket. Kuláküldözés címén az 50-es években az egész parasztság ellen hadjáratot folytattak. (folyt. köv.)
1989. február 24., péntek 16:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája - Németh Miklós (9. rész)
|
Még nem tudjuk az elitéltek, a sorsüldözöttek, az internáltak, a megbüntettek pontos számát, de az minden bizonnyal a milliót közelíti. Az önkényuralom nem tűrte el a tőle független, magyar talajból táplálkozó politikai szerveződéseket. Ezért a központi hatalom túlsúlyának biztosítása érdekében minden politikai önszerveződést megtört és elpusztította azokat a gazdasági szervezeteket, amelyek a falut alkotó energiával táplálták. Szomorú bizonysága volt ez annak: lehet itt Kánaán, de sivatag is Nem volt töretlen a kollektivizálás után végbement mezőgazdasági fellendülés. Ellenlökéseket kapott még a 70-es évek első felében is, a háztáji termelés visszafogásával, a termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenységének korlátozásával, az összevonások újabb kampányával. Aztán mégis megoldást jelentett, a háztáji, az integrált kisgazdaság, valamint a nagyüzemi termelés kompromisszuma és az iparszerű termelési rendszereket működtető vállalkozás. A magyar parasztság, a magyar falu sok történelmi próbát kiállt. Túlélt megaláztatást, üldözést, túlélte a kollektivizálási hullámok erőszakosságait, túlélte a jogkorlátozó és diszkriminatív intézkedéseket. A parasztság a sok szenvedés után úgy békült meg sorsával, hogy fokozatosan kézbe vette annak irányítását. Van erre ésszerű magyarázat? Biztos, hogy a rejtély mögött a falu családi hagyományait is megtalálhatjuk. A magyar faluban a társadalom még mindig sokkal erősebben anyajogú, mint ahogy azt a felületes szemlélő hinné. A családi döntésekben az anyák szava sokszor meghatározó. Józanságuk és emberségük tiszteletet parancsoló. A beosztó, takarékos életmód prózai oka is sokszor abban rejlik, hogy otthon a pénzt ,,az asszony kezeli,,. Az asszonyok, az anyák munkája, a közösségeket összefogó, a férfit, ,,az embert,, okos megértéssel irányító szerepe nélkül a falusi élet megújulása kizárt. A konferenciát foglalkoztató egyik kérdésről így vélekedett: Magyarországon a reformról gondolkodva csaknem minden területen beleütközünk a tulajdonviszonyok és a tulajdonformák kérdésébe. Csaknem egyöntetű a vélemény, hogy a valódi tulajdonos, az igazi gazda nincs megszemélyesítve társadalmunkban. Emiatt hiányzik az igazi tulajdonosi érdekeltség és magatartás, elmarad a reálisan elérhető eredmény. Ma már világos: az agrárszférában sincs előrelépés tulajdonreform nélkül. A nézetek és megoldási javallatok szélsőségesek. A ,,minden úgy jó, ahogy van,, - szemlélettől az új földosztás követeléséig terjed a skála. Így biztos nem jó, ahogy van, de hogy új földosztás kellene? (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 16:52
|
Vissza »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája - Németh Miklós (10.rész)
|
Kinek a földjét osztanák itt föl és kinek adnák oda? Nem osztani kell a földet, hanem jövedelmezően megművelni. Jelszavunk egykor az volt: a föld azé, aki megműveli. Legyen most új jelszavunk: a föld azé legyen, aki a legeredményesebben tudja megművelni Nem merev tulajdonosi struktúra kell, hanem verseny, mobilitás, vállalkozási szabadság és lehetőség Ezt csak egy új földpolitika mozdíthatja elő, amely nem ideológiai dogmákra, hanem gazdasági törvényszerűségekre épít. A gazdasági törvényszerűségek pedig azt követelik, hogy a realitásokra támaszkodó, rugalmas egyensúly jöjjön létre a picai viszonyok és az állami szerepvállalás között. Egyértelműen stratégiai kérdésnek ítélte a miniszterelnök a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vállalati struktúrájának alakulását. - De ebből nem az következik - mondta -, hogy valamilyen elvi vagy politikai megfontolás alapján el kellene dönteni: a vegyes tulajdonú piacgazdaságban milyen súlya legyen az állami, a szövetkezeti és a magántulajdonnak, vagy milyen legyen a nagyüzemek, a kisüzemek vagy a társas vállalkozások aránya. A mai többszektorú és formagazdag mezőgazdaság jó alapot és lehetőséget ad a piachoz rugalmasan alkalmazkodó vállalkozói szerveződésekhez. A politikai vagy a kormányzati hatalom nem akar felülről beavatkozni üzemi ügyekbe. Nem fogjuk erővel fenntartani a nagyüzemeket, de nem is gondoljuk, hogy csak a kis- és középüzemek üdvözítőek. Egyik irányba sem gyakorolunk nyomást. Az alkalmazkodást kívánjuk elősegíteni a piacai viszonyokhoz. Ez éppúgy megnyilvánulhat tőkekoncentrációban, fúziókban, mint regionális és helyi decentralizációban, akár a nagyüzemek keretein belül is. Így folytatta: - Tudom, hogy Önöket most a stratégiai és koncepcionális kérdések mellett - ha lehet - még élénkebben foglalkoztatják a gazdaságaik jelenét és közvetlen jövőjét befolyásoló szabályozók és intézkedések. A hitelszűke, a magas kamatok, a soknak tartott elvonás, a kevésnek tartott és csökkenő támogatás, a nyíló agrárolló, a veszteséges üzemek nagy száma. Ezek miatt erős, helyenként éles bírálat éri a kormányzatot. A bírálatoknak többnyire van alapja, de sokszor nincs igaza. Magam is úgy látom, hogy az alkalmazott eszközök vagy mértékek egy része kifejezetten célját tévesztett. Amit tudunk, azon változtatunk, s ebben segít a bírálat. De a nehezményezett intézkedések nagy részét olyan körülmények kényszerítik ki, amelyeken vagy nem tudunk, vagy amiken nem is szabad változtatni. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 16:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája - Németh Miklós (12. rész)
|
Kevesebb szó esik viszont a községek, a falusi előljáróságok, a kicsiny egyházi gyülekezetek, presbitériumok autonómiájáról. Pedig ez volt az igazi organikus, közösségmegtartó és közösségszervező erő. Hangsúlyozta, hogy a magyar falun új vállalkozási magatartás kell. Az új agrárpolitikát egy belülről is megújuló embertípusra kell alapoznunk, aki szövetkezve és társulva, erős, vállalkozó szervezeteket kifejlesztve bocsátkozik bele abba a konkurrenciaharcba, amely a mezőgazdasági termékek piacán folyik, itthon és a külvilágban. Merre halad majd a magyar falu a 90-es években? Nem hiszem, hogy csak az elsorvadás vagy a várossá válás alternatívája létezne - mondotta. - Mint mindig, most is van harmadik út, az arany középút: ez pedig a városi élettel egyenértékű - ahhoz nem mindenben hasonlító - életminőség perspektivája, amely felhasználja a modern kor civilizációs vívmányait. Olyan képtelenséget is olvastam valahol, hogy a magyar falu önmagától megszűnik egyszer. Falusi gyerekként nőttem fel, ezért ettől a gondolattól érzelmi alapon is irtózom, de az ésszerű megfontolás is azt mondatja velem, hogy a falvak mesterséges elsorvasztásának politikai gyakorlatát egyszersmindenkorra fel kell számolni. A magyar falvak helyzete nagyon különböző, ezért a sokszínű fejlődés természetes perspektívának tűnik. Remélem azonban, hogy ezeknek az alternatíváknak közös iránya lesz: a magyar falu olyan önálló, életképes társadalmi egységgé válik, amelyet falusi polgárok laknak. A tulajdoni és a gazdálkodási szervezeti formák gazdag változatossága alakul ki, amelyek megegyeznek abban, hogy innovatívok, vállalkozók, emberközpontú szervezetek, s amelyek egyszerre környezetvédők és közösségteremtők is. A megvalósítás egyetlen biztosítéka: a falusi ember, aki mindig szerette hazáját. Éppúgy ragaszkodott a földhöz, a tájhoz, a szokásokhoz, a hagyományokhoz, a népviselethez, mint a közös énekléshez, a vigasságokhoz, a tánchoz. Ez a hazaszeretet most is érezhető a haza sorsáért érzett aggódásban, a tettrekészségben, a segítő ösztönökben. A falusi ember a fontos dolgokat tudja. Maga kíván berendezkedni falvaiban, saját szokásai és törvényei szerint. Bízom benne, hogy mint annyiszor a magyar történelem során, most is nemzetmegtartó erőként dönt, és cselekszik, mondta befejezésül. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 17:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája - Németh Miklós (11. rész)
|
Amin nem tudunk, az a külső és belső pénzügyi egyensúly javításának követelményéből fakad, amin nem szabad, az a hatékonyság növelésének kényszere, a differenciálódás réme és igérete. Nem tudunk lemondani a támogatások csökkentéséről, de fokozatosan javítani akarjuk a hitelezést, és enyhíteni a kamatterheket. Minél inkább sikerül törekvéseinket a valósághoz igazítva megfogalmazni, annál jobban el tudjuk kerülni, hogy állandóan módosítsuk céljainkat, és eszközeinket. Csak így felelhetünk meg annak a teljesen jogos várakozásnak, hogy a kormányzat magatartása kiszámíható, a szabályozás pedig a lehetséges mértékben stabil legyen. Az agrárpolitika megújításának is fontos feltétele a gazdasági és a politikai reformok egysége, ami most csak a helyi önkormányzat megerősödésével lehetséges. Az 1971-es tanácstörvény eredeti szándéka a direkt-utasításos rendszer felszámolása volt a közigazgatásban, a települések önállóságának és a tanácsok önkormányzati jellegének növelésével. A törvény azonban számos olyan féket is tartalmazott, amely lehetővé tette, hogy eredeti céljával ellentétben centralizációs folyamatok bontakozzanak ki a 70-es években. Így a törvény történelmi sorsa kísértetiesen emlékeztet az 1968-as gazdasági reforméra. A magyar faluban az anyagi gyarapodás, az életmódváltozások jelei kétségtelenek. Ezzel azonban a falusi lakosság nem ,,fizethető ki,,. Igénye van arra, hogy a falusi hatalmi-politikai viszonyok átalakításával bővítsék a falu szűkös mozgásterét, oldják a falusi zárt világot. A jelenlegi falusi önigazgatás csak jelentéktelen dolgokban, apró-cseprő ügyekben dönt. Ezért van szükség életerős falusi önkormányzatra, amely érdemi kérdésekben dönt, és amelyet csak az tehet organikussá, ha a lakosság öntevékeny szervezetei, fórumai, klubjai veszik körül, és támogatják. Ehhez szövetséget kell kötni a falusi értelmiséggel az iskolai, a közművelődési tevékenység, a szociális munka megszervezésében és vezetésében. A miniszterelnök Eötvös Józsefet idézte: ,,Szilárd alapon nyugvó községi élet az egyedüli eszköz, mely az egyén elszigetelt állását a roppant államhatalom irányában megszünteti, anélkül, hogy az állam fönnállása veszélyeztetnék. Ha az egyes községekben elég tért nyitunk ezer meg ezer embernek szereplésre, csak akkor várhatni, hogy mindenki megfeleljen szerepének,,. Most a falusi önkormányzat feladatai sokrétűek - mondotta. Dolgozzunk közösen azon, hogy országunk a közeli jövőben az autonóm közösségek hazája legyen. Hiszen ezek az autonómiák tartottak meg bennünket magyaroknak, az elmúlt ezer évben. A történeti munkák sokat foglalkoznak a vármegyék autonómiájával, a szabad királyi városokkal, Erdély autonómiájával. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 17:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája (13. rész)
|
A szövetkezeti tagság örömmel értesült arról, hogy az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi ülésén az agrárpolitika megújításának kérdéseivel foglalkozott - mondták a felszólalók. Fontosnak ítélték, hogy az új agrárpolitikában kapjon nagyobb hangsúlyt, s egyben törvényi, alkotmányos garanciákat is a szövetkezeti önállóság. A központi keresetszabályozás megszüntetésével utalják teljes egészében a szövetkezeti önkormányzat hatáskörébe a belső érdekeltségi viszonyok alakítását. A többség egyetértett azzal, hogy új alapokra kell helyezni a tulajdonviszonyokat, ám arra is felhívták a figyelmet, hogy a parasztság nem új földosztást akar; a tagság alapvetően a nagyüzemi termelés fenntartásában, versenyképességének javításában érdekelt. Ezért más formákat kell keresni a tulajdonosi érdek erősítésére. Egyik lehetséges megoldásként a közös vagyon bizonyos hányadának megszemélyesítését, részjegyesítését említették. Volt, aki szerint ennek mikéntjéről most még korai vitázni, mert a termelőszövetkezetek jó része még tisztességes munkabért sem tud fizetni, nemhogy osztalékra, részesedésre telne. Abban viszont, hogy a földnek legyen forgalmi értéke - s ez az árakban is jelenjen meg - nem volt nézetkülönbség a résztvevők között. Eltérő vélemények hangzottak el az érdekvédelmi tevékenység megújításáról. Egyesek szerint a meglévő szervezeti kereteket kell új tartalommal megtölteni, mások amellett szóltak, hogy a TOT koalíciós alapon, szövetségi formában működjék a jövőben. Többen megfogalmazták: a TOT-nak párbeszédet kell kezdeményeznie a különféle társadalmi szervezetekkel, s együtt kell működnie a Parlament agrárfrakciójával. Igényként merült fel, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek érdekképviseleti szerve önállóan, teljes jogú tagként vegyen részt az Országos Érdekegyeztető Tanács munkájában, s általában is vétójoga legyen a tagságát érintő legfontosabb kérdésekben. Az érdekérvényesítés végső eszközének, a sztrájknak az alkalmazásáról megoszlottak a vélemények. Gyulai Lajos, a kunszentmártoni szövetkezet elnöke a munkabeszüntetések ellen szólt, de - mint mondta -, végső esetben azt elképzelhetőnek tartja, hogy a termékek néhány napos visszatartásával igyekezzenek érvényt szerezni jogos követeléseiknek. (folyt. köv.)
1989. február 24., péntek 17:55
|
Vissza »
|
|
A tsz-ek rendkivüli konferenciája (14. rész)
|
Nagy Tamás, a gyáli Szabadság TSz elnöke a Termelőszövetkezetek Pest Megyei Szövetségének megbízásából javaslatot tett az érdekképviseleti munka megújításásra. Ezek szerint az érdekvédelem szervezetének alulról kell építkeznie, a jelenlegi TESZÖV-ök és a TOT átalakulásával, s fel kell vállalnia a mezőgazdasági termelők teljes körét. A javaslat szerint meggondolandó az egyéni tagság intézményesítése is. Az önkormányzat mellett az egyén érdekvédelmét ellátó szakszervezetet a termelőszövetkezetben szükségtelennek tartotta. Mint mondotta, a felgyülemlett gondok orvoslására az év utolsó harmadában meg kell rendezni a tsz-ek kongresszusát. Ezt a véleményt többen is hangoztatták. Csipkó Sándor, a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet elnöke a földforgalmazás kötöttségeinek oldását tartotta szükségesnek és azt, hogy a bérrendszer ellentmondásait rövid időn belül számolják föl. Szóvá tette, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a kormányban erőteljesebben képviselhetné az ágazat érdekeit. A konferencia szombaton folytatja munkáját. (MTI)
1989. február 24., péntek 19:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|