|
|
|
|
Amerikai szenátorok programja (1. rész)
|
1989. augusztus 23., szerda - Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke szerdán az Országházban fogadta az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának Alan Cranston szenátor vezette küldöttségét. A delegációhoz csatlakozott Hamilton Fish republikánus képviselő is.
A megbeszélésen a miniszterelnök méltatta a George Bush magyarországi látogatása során elhangzott amerikai kezdeményezések jelentőségét, s kifejezte reményét, hogy az amerikai törvényhozás ezeket támogatni fogja, hiszen ettől függ megvalósulásuk. Németh Miklós ezt követően rövid áttekintést adott a magyar gazdaság helyzetéről, a piacgazdaság megteremtésére irányuló lépésekről, valamint a belpolitikai helyzetről, ezen belül a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások eddigi eredményeiről. Ezt követően válaszolt a vendégek kérdéseire. Az amerikai politikusok elsősorban a soron következő választásokról, a készülő alkotmányról és a köztársasági elnök jogköréről, illetve a magyarországi reformok nemzetközi összefüggéseiről érdeklődtek. Az eszmecserén részt vett Kovács László külügyi államtitkár. Grósz Károly, az MSZMP főtitkára ugyancsak szerdán fogadta az amerikai törvényhozókat a Központi Bizottság székházában. A küldöttség elsősorban a magyarországi politikai és gazdasági viszonyokról tájékozódott. Szó volt a szocialista és a tőkés országokhoz, s különösen a Szovjetunióhoz fűződő magyar kapcsolatok alakulásáról. Az MSZMP főtitkára beszélt a Bush elnök magyarországi látogatása utáni magyar-amerikai viszony új lehetőségeiről, vázolta az ezzel kapcsolatos legfontosabb magyar elképzeléseket, s megvalósításukhoz kérte a törvényhozók aktív támogatását. Hangsúlyozta, hogy a látogatással új minőségű keretek jöttek létre, amelyeket azonban tartalommal kell megtölteni. A Beck Tamással folytatott megbeszélésen a kereskedelmi miniszter - egyebek között - a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről adott tájékoztatást. Részletesen ismertette a működő tőke Magyarországra áramlásának lehetőségeit, a magyar kormány ezzel kapcsolatos prioritásait és várakozásait. Érintették azokat a területeket is, ahol az USA kormánya, illetőleg a kongresszus hozzájárulhatna a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok feltételeinek javításához. (folyt. köv.)
1989. augusztus 23., szerda 17:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Amerikai szenátorok programja (2. rész)
|
Az amerikai politikusok a nap folyamán felkeresték Kárpáti Ferenc vezérezredest, honvédelmi minisztert. A kötetlen beszélgetés során a miniszter - kérdésekre válaszolva - tájékoztatta a vendégeket a hadsereg irányításában, az Országgyűlés ellenőrző tevékenységében már bevezetett és tervezett változásokról, valamint azokról a várható hatásokról, amelyek a hadsereg életében jelentkeznek majd a többpártrendszer körülményei között. A találkozón szó esett az európai katonai erőviszonyokról is. Ennek során Kárpáti Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk számára nem közömbös az amerikai F-16-os vadászbombázó ezred Spanyolországból Olaszországba történő áttelepítésének terve. A szívélyes légkörű beszélgetésen részt vett Ruth M. Anderson ezredes asszony, az Egyesült Államok nagykövetségének véderő- és légügyi attaséja. Az esti órákban az Országházban fogadta az amerikai delegációt Pozsgay Imre államminiszter, aki elsősorban a magyarországi reformfolyamat politikai összefüggéseiről adott áttekintést. A küldöttség programjain részt vett Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. (MTI)
1989. augusztus 23., szerda 17:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|