|
|
|
|
Kerekasztal-vita a XIII. kerületben
|
(Szekeres László) München, 1989. május 2. (SZER, Késő esti mai nap) - Május l-jén az MSZMP XIII. kerületi bizottsága kerekasztal-vitát rendezett az alternatív szervezetek képviselőivel. - Három órakor kezdődött a Vasas pálya irodaépületében és tornatermében az a politikai fórum, amelyet a XIII. kerületi pártbizottság hívott össze, illetve szervezett meg, és amelyen részt vettek a Magyar Demokrata Fórum, a Szociáldemokrata Párt, az SZDSZ, a Republikánus Kör, a Nagymaros Bizottság, a TDDSZ, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviselői az egyik oldalról, és a másik oldalról az MSZMP és a Münnich Ferenc Társaság, az Úttörőszövetség, a Baloldali Ifjúsági Társulás, vagyis a KISZ utódja, a Tanács és a Hazafias Népfront képviselői. Azért különítettem így el, mert az ülésrendben is elkülönült a két fél. A vitavezető sorra tette fel azokat a kérdéseket, melyeket a közönségtől gyűjtöttek be. Először is nagyon sok érdeklődés volt a rendőrállam-jogállam kérdésről, nagyon sokan kérdeztek rá, mi erről az alternatívok, illetve mi erről az MSZMP véleménye. Többek között például az MSZMP-t megkérdezték, hogy mi az álláspontjuk a Munkásőrség és az Ifjú Gárda tekintetében -, mire Angyal Ádám a XIII. kerület nemrég megválasztott párttitkára kijelentette: az MSZMP-nek semmiféle fegyveres testülettel nem szabad rendelkeznie. A Münnich Ferenc Társaság képviselője került talán a legkínosabb helyzetbe, ugyanis amikor előadta a társaság hozzáállását a mai helyzethez, elég sokan kinevették. Mindenesetre az érdekes volt, hogy a Münnich Ferenc Társaság mennyire tudja adaptálni az alternatívok politikai véleményeit - ugyanis ma már úgy állnak hozzá - mint a képviselő elmondta -, hogy elfogadják a többpártrendszert ők, akik nemrégen még azt hangoztatták, hogy csak egypártrendszer keretein belül tudják elképzelni a magyar politika további útját. Sok kérdés volt közgazdasági vonatkozású. Ezeket általában Angyal Ádám válaszolta meg, aki nemcsak párttitkár, hanem egyben az angyalföldi hajógyárnak a vezetője is. Ő jelentette ki azt is, hogy a visszarendeződés lehetősége fennáll. Tehát elképzelhető, hogy azok a volt gazdasági-politikai vezetők, akik nem akarják a változásokat, egy visszarendeződési folyamatot indítanak el, és - mint mondotta - ennek a legveszélyesebb formája a fegyveres puccs. Szó volt még az előrehozott választásokról. Itt az MSZMP és a Hazafias Népfront hangoztatták, hogy a választások eddig is szabadok voltak, mint a HNF képviselője mondta: 85-ben is akárki indulhatott teljesen szabadon - mindenesetre csak akkor természetesen, ha a Hazafias Népfront programját elfogadta. Az elkövetkezendő választásokról szólva az ellenzékiek egyértelműen kijelentették, hogy nem kívánják az előrehozott választásokat, tekintettel arra, hogy ez az MSZMP-nek és a jelenlegi vezetésnek kedvezne, főleg abban az esetben, ha szeptemberben vagy októberben előrehozott helyhatósági választásokat tartanának, amikoris a leggyengébb rétegben szerezne bázist az MSZMP. A tanácskozás, illetve a fórum meglehetősen hangosan, és lázas hangulatban folyt. Sajnos csak másfél óráig tartott, és rengeteg olyan kérdés volt, amire nem tudtak válaszolni a jelenlévők idő hiányában. A HNF és a párt képviselői - ígéretük szerint - a közeljövőben egy hasonló tanácskozást, fórumot fognak összehívni, illetve a XIII. kerülettel kapcsolatos további gazdasági-politikai döntésekben - ígéretük szerint - ki fogják kérni az ellenzékiek, az alternatívok véleményét is. Ha ez valósággá válik, akkor már ez is egy komoly eredménye volt ennek a május 1-jei fórumnak. Szekeres Lászlót hallották Budapestről. +++
1989. május 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|