|
|
|
|
Tamás Gáspár Miklós helyzetértékelése a kormány-átalakítás terveiről
|
München, 1989. április 26. (SZER, Magyar híradó) - Én azt hiszem, hogy ezt a hírt több hírrel együtt kellene olvasni vagy együvé nézni, együvé hallgatni. Két hír jut itt eszembe: az egyik a Kommunista Ifjúsági Szövetség önfeloszlatása, a másik az a nyilvános veszekedés, amely Grósz Károly pártfőtitkár és Németh Miklós miniszterelnök - ugyanezen párt legfelső vezetőségének tagja - között kirobbant. Mindezek a jelek a mostani - szerintem elkapkodott - kormányátalakítással együtt, világosan mutatják azt, amit mindenki tud egyébként Magyarországon: hogy a vezetés válságban van. Na most a vezetés válsága, amelyet most már idestova hosszú évek óta emleget mindenki, azt hiszem egy újabb szakaszba lépett. Ez az újabb szakasz a következőképpen írható le véleményem szerint: A vezetés válsága ezelőtt azt jelentette, hogy a vezetés, amelynek abszolút hatalma volt az országban, nem tudott választ találni az ország és a külkapcsolatok égető kérdéseire, és ezért fokozottan, és fokozatosan elvesztette a politizáló közönség bizalmát. Ma a vezetés válsága - szemben a Kádár-korszak utolsó éveivel - azt jelenti, hogy a vezetésnek nincsen abszolút hatalma. A vezetés különféle szárnyai, különféle csoportjai és körei arra törekszenek a maguk igen különböző módján, hogy meg-, és átmentsék a párt túlhatalmát. De hogy mi volna erre a célszerű mód, e tekintetben nem uralkodik közöttük egyetértés. A politizáló civiltársadalom, az új pártok és mozgalmak megjelenésével - történetében először - az MSZMP kezéből kikerült a politikai kezdeményezés, és ez a válság, amely egy hanyatló, múló, szétszakadozó, tulajdonképpen politikai uralma vége felé tántorgó vezetésnek a válsága, különbözik a Kádár-korszak válságától. Mi itt azt látjuk, hogy nincsen az uralkodó elitnek megoldása arra, hogy milyen erőteljes politikai vezetéssel lehetne a válságnak és a demokratikus átmenetnek ezt a korszakát irányítani. Németh Miklós mostani kormányátalakítása valóban személycseréket jelent. Úgy gondolom, hogy ezzel csak egy gesztust tett a kormányfő a közvélemény felé: megmutatni, hogy ők is tudják, a kormány vezetői is tudják, hogy baj van, és ennek személyi változásokkal is készek elébe menni. én nem hiszem, hogy ezek a személyi változások bárkit kielégítenének. Én nem vonom kétségbe azt, hogy Németh Miklós valami valódi változtatást képzel ezekkel a személyi változtatásokkal véghezvihetni. De nem hiszem, hogy erre esélyeket teremtett volna most magának. +++
1989. április 26., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|