Rendszerváltás és az MTI

	Négy évtized a KGST-ben
München, 1989. január 25. (SZER, Mérlegen) - 40 évvel ezelőtt, 1949. január 25-én jelent meg a rövid közlemény a néhai pártlap, a Szabad Nép első oldalán. Hírül adta, hogy a Szovjetunió és hat európai szocialista ország megalakította a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát. Természetesen Magyarország is az alapítók között volt. Az azóta eltelt négy évtizedben elválaszthatatlanul fonódott össze a magyar gazdaság sorsa az ország KGST kapcsolataival. Ez az összefüggés most is fennáll annyiban, hogy a hazai gazdasági válsággal egy időben a KGST hagyományos viszonyai is tarthatatlanná váltak, de éppen ezért most nyílik először lehetőség arra, hogy a KGST tagság többé ne határozza meg a magyar gazdaság további sorsát. Hallgassák meg Vadász Jánost. - 40 évvel ezelőtt a kommunista hatalomátvétel eredményeként Magyarország arra a sorsa ítéltetett, hogy a gazdasági átalakulás és fejlesztés szovjet módszerét és stratégiáját kövesse, csakúgy mint Kelet-Európa más országai, amelyek szovjet megszállás alá kerültek. Tekintet nélkül a hazai és nemzetközi piac követelményeire, tekintet nélkül az ország adottságaira. A kommunisták gondoskodtak a kényszerítés belső és külső feltételeiről. Felszámolták a hazai piacot és életre hívták a parancsuralmi gazdaságot. Mihelyt ez megtörtént, az országot már de facto kiszakították a világpiacból is, az ott végbemenő változások, az onnan érkező impulzusok a magyar gazdaságra többé nem hatottak. És létre kellett hozni a külgazdasági kapcsolatok parancsuralmi rendszerét is, amelyen belül a szovjet fejlesztési stratégia érvényesült. A KGST tehát megalakult. A KGST összetartásában és működtetésében természetesen kezdettől fogva döntő szerepet játszott a kelet-európai tagországok egyértelmű alávetettsége a Szovjetuniónak, mind katonai, mind ideológiai és politikai vonatkozásában. De szerintem komoly hiba lenne csak erre hivatkozni. Az évek során a gazdasági kényszerkapcsolatok is kialakultak, és egy idő után már különösebb kényszer nélkül is érvényesülni kezdtek, sőt hovatovább azt a benyomást keltették, hogy gazdasági érdekeket, sőt létérdekeket fejeznek ki. Ez az illúzió évtizedekig tartotta magát - végzetes következményekkel - és csak a legutóbbi 10 év során foszlott szét. A következő történt: a szovjet recept hűséges másolása nyomán öltött formát a magyar gazdaság irreális ágazati és termékszerkezete. Irreális volt annyiban, hogy nem felelt meg az ország adottságainak. Feltételezte egy önellátó és hatalmas méretű gazdaság lehetőségeit, mérhetetlen volt a nyersanyag és energia igénye, amit csak a Szovjetunió volt képes kielégíteni. Irreális volt annyiban is, hogy nem felelt meg a világpiac követelményeinek. A termékek drágák voltak, gyenge minőségűek, elavult típusúak, ágazati téren pedig ez a szerkezet csak óriási fázislemaradással követte annak az átalakulásnak a szakaszait, amely az ötvenes évek kezdete óta a világgazdaságban megy végbe. És ez történt minden KGST-tagállam gazdaságában. Látszatra kialakult fejlett ágazati szerkezetük, amely nyomban lelepleződött, mihelyt a világpiacon próbálkoztak a termékek értékesítésével. Ez volt az a sajátságos kvázi fejlettség, amelyet csupán a manipulált KGST piacokon ismertek el, a világpiacon viszont elutasítottak, vagyis ezen termékek zömét csak a KGST-én belül lehetett eladni, de mivel el lehetett adni, a valójában irreális fejlesztés látszólagos igazolást nyert. Gazdasági érdekké vált a szovjet energiahordozót, nyersanyagot nagy tömegekben importálni, csakúgy, mint a gépek, iparcikkek nagytömegű KGST exportjára berendezkedni. Ily módon a KGST évtizedekig konzerválta az ésszerűtlenséget. Egészen a legutóbbi időkig. Jó példa a két olajválság. Moszkva 1975-től kezdve évről-évre felemelte az általa szállított energiahordozók árát, de csak tompítva, fokozatosan érvényesítette a tényleges világpiaci változást - Magyarország rovására. Ebből több hátrány származott, mint előny. A hazai gazdaságpolitika1 nem arra törekedett, hogy átalakítsa az ipar termékszerkezetét és ezzel kevésbé energiaigényessé formálja, hanem a változás pusztán mennyiségi problémának tekintette, miszerint ugyanannyi szovjet olajért, földgázért évről-évre több magyar gépet, gyári berendezést kell szállítani, változatlan összetételben és minőségben. így aztán mind az első, mind a második olajárrobbanás még jobban megmerevítette az amúgy is előnytelen termékösszetételt, ahelyett, hogy a szerkezet átalakítására ösztönzött volna. A KGST-t érintő nagy kijózanodás Gorbacsov időszakában végre beköszöntött. De korántsem következetesen. Alig három évvel ezelőtt Gorbacsov volt az, aki rekordidő alatt kierőszakolta a 15 éves műszaki-fejlesztési program elfogadását a KGST tagállamaitól, azzal az indítékkal, hogy ezt a KGST programot az 1986-os szovjet pártkongresszuson elfogadott fejlesztési célok szolgálatába állítsa. Azóta kiderült, hogy sem a szovjet fejlesztési stratégiát, sem a hozzákapcsolt KGST programot nem lehet megvalósítani, amíg az az érdekelt országokban vagy azok többségében parancsuralmi gazdaság működik. Gorbacsov két évvel ezelőtt kezdeményezte a KGST reformját, úgymond a szervezet együttműködési mechanizmusának átalakítását. Látszólag sikerrel, hiszen tavaly júliusban, Prágában már megszületett a szocialista közös piac megvalósításáról szóló KGST-határozat, amelyet a román kormányfő kivételével mindenki aláirt. De valójában Gorbacsov a lovak elé fogta a szekeret. A közös piac ugyanis azt jelenti, hogy a tagállamok között szabadon áramolnak az áruk, szolgáltatások, a tőke, a munkaerő, tehát nemzeti piacok integrációja valósul meg, és ennek alapfeltétele, hogy létrejöjjenek a nemzeti piacgazdaságok, amelyeket egyáltalán integrálni lehet. Vagyis a KGST csak akkor válhat az együttműködés piaci mechanizmusává, ha ezt megelőzően radikális gazdasági reform valósul meg valamennyi résztvevőnél, olyan reform, amely működőképes nemzeti piacgazdaságot hoz létre. Pillanatnyilag piacgazdaság még egyetlen KGST tagországban sem működik - Magyarországon sem -, tehát a KGST közös piaca egyelőre nem lehet több, mint távoli cél, melynek megvalósítását a résztvevők háza táján kellene elkezdeni. Ha derűlátóak kívánunk lenni, feltételezhetjük, bár biztosra korántsem vehetjük, hogy idővel megvalósul ez is. Ezen a téren Magyarország jutott a legmesszebbre, de a belső gazdasági reformok útjára lépett Lengyelország és a Szovjetunió is. Ha minden jól megy - és ez egy nagy ha - a Szovjetunió 5-6 év múlva tarthat, ahol Magyarország most. Ki tudja, legyünk optimisták, talán 10 éven belül a KGST közös piaca is realitássá válhat. Az viszont bizonyos - és itt optimizmusnak nincs helye -, hogy Magyarország nem várhat ennek a KGST piacnak a netáni megvalósulására. Most kell működésbe hoznia a maga nemzeti piacgazdaságát késedelem nélkül, hogy mielőbb bekapcsolódhasson a világpiacba, ahonnan 40 évvel ezelőtt kiszakították. Ez nyújtja ma az egyetlen esélyt arra, hogy a magyar gazdaság csatlakozzék a világgazdaság mai fő áramlataihoz, amelyeket együttesen harmadik ipari forradalomnak nevezünk. Aki ezt elmulasztja, az végleges és történelmi lemaradásra ítéli önmagát. A csatlakozás alapfeltétele a piacgazdaság megléte, mivel az átalakulás világszerte piaci közegben folyik, és azért is, mert a változások impulzus tömegét csak a piac képes felfogni- és gazdasági cselekvéssé alakítani. Az említett KGST határozat magyar szempontból mégis hasznos lehet. Elvégre született egy közös döntés, felölelvén a Szovjetuniót is, amely elvben elkötelezi a tagállamokat a piacgazdaság mellett. Magyarország kiváló indokot nyert arra, hogy a maga piacgazdaságát megvalósítsa, mondván, hogy ezzel megtette a magáét a KGST közös piacának érdekében is. Ebben az esetben már lesz végzetes Magyarország számára, ha a KGST közös piacának terve szintén illúzió marad. +++ 1989. január 25., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »