|
|
|
|
Magyar vonatkozású hírek
|
(Baráth Norbert) München, 1989. január 4. (SZER, A mai nap) - Az ENSZ bevonásával hozzanak létre menekülttábort a magyar-román határ közelében - javasolta a Magyar Demokrata Fórum. A javaslat hangsúlyozza, hogy körültekintő és felelősségteljes vizsgálat nélkül senkit sem szabad román földre visszatoloncolni. Rámutat arra is, hogy a menekültek befogadásában, sorsuk intézésében nincsen egységes irányítás, illetve eljárás. A javaslat az, hogy a Magyarországra érkezők kötelesek lennének megjelenni a táborban, majd a szükséges vizsgálat után kapnának tartózkodási engedélyt, amellyel az országban szabadon mozoghatnának. Hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy 12-13 ezer erdélyi menekült él Magyarországon. Helyzetükről keveset tud a közvélemény. A sorsuk javításához szükséges adatokat a tárcaközi koordinációs bizottság nem ismeri kellően, ezért több társadalomtudományi intézet alapos szociológiai vizsgálatba kezdett. A részletes jelentést szeptemberre készítik el. XXX Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke nem tartja elképzelhetőnek, hogy 100 ezer aláírás megváltoztassa a parlament véleményét. Straub a magyar rádió munkatársának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső építésének kérdésében népszavazást sürgető aláírási akció - szerinte - nem fog eredményre vezetni. Az akciót a Duna Kör és több más környezetvédő csoport novemberben kezdeményezte, és eddig mintegy 86 ezer aláírást gyűjtöttek. A környezetvédők szerint a nemzetközi normák értelmében egy demokratikus országban 100 ezer aláírásnak elégnek kellene lenni arra, hogy az akció szervezői meggyőzzék a kormányt: a kérdésben népszavazásnak kell dönteni. XXX Január 2-án, hétfőn lépett életbe a munkanélküli segély intézménye Magyaroroszágon, de a budapesti munkaszolgálati irodák még nem kapták meg az ezzel kapcsolatos rendeletet, így nehezen tudják a kérelmeket elbírálni. A tavalyi reálbérek annyit érnek, mint a 15 évvel korábbiak - jelentette ki Zafír Mihály, statisztikai főtanácsos. A lakbért, a gázt, a villanyt - felemelt áron - az egyedülálló kisnyugdíjasoknak is fizetniük kell, így az infláció az alacsony jövedelműeket az átlagosnál nagyobb mértékben sújtja. XXX Január 9-től, hétfőtől emelik fel a gyógyszerek árát. Azoknak a betegeknek, akiknek a gyógyszer költsége nagy terhet jelent, az orvosok igazolást adhatnak ki, amely alapján a betegek a helyi tanácsnál, vagy a társadalombiztosítás megyei igazgatóságánál kérelmezhetik a gyógyszersegély egyszeri kiutalását. A Minisztertanács erre külön keretet biztosított a helyi tanácsoknál. A gyógyszeráremelésekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására az Egészségügyi Minisztérium telefonügyeletet létesített. Az ügyeletet naponta reggel 8 és délután 3 között a 319-993 budapesti számon lehet elérni. XXX Györfi Károlyt nevezték ki Magyarország hollandiai kereskedelmi tanácsosává. Kiutasításáig Györfi Bukarestben képviselte Magyarországot. XXX Kispuskákat és sportpisztolyokat loptak a Magyar Honvédelmi Szövetség vámosgyörki klubjából. Az ismeretlen tettesek kibontották a falat, és így jutottak a fegyverraktárba. Felfeszítették a tárolószekrényt és a benne levő fegyvereket és a hozzájuk tartozó lőszereket elvitték. Az utóbbi időben megszaporodott gyilkosságok és más erőszakos bűntettek az egyre nehezülő gazdasági helyzettel hozhatók összefüggésbe - jelentette ki a Belügyminisztérium életvédelmi alosztályvezetője. XXX Az Egyesült Államok további 400 ezer dollár hitelt ajánlott fel arra, hogy Magyarország az összeget amerikai mandula vásárlására fordíthatja. Ezzel Washington összesen 20 millió 400 ezer dollárt bocsátott Budapest rendelkezésére amerikai mezőgazdasági termékek vásárlására. Magyarország eddig még nem használta fel ezt a hitellehetőséget. XXX Dánia pert indított a Malév ellen. A dán hatóságok azzal vádolják a Magyar Légiforgalmi Vállalatot, hogy egyike annak a négy repülőtársaságnak, amely megfelelő utazási okmányok nélkül szállított utasokat Dániába. A Távol- és Közel-Keletről származó utasok gazdasági okokból hagyják el hazájukat, és menedékjogot szándékoznak kérni Dániában. +++
1989. január 4., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|