|
|
|
|
Szolnokra szerződött Törőcsik Mari és Garas Dezső
|
1990. augusztus 21., kedd - Színház nélkül kezdi a szezont a
Szolnoki Szigligeti Színház társulata, de várhatóan 1991 márciusában
ismét birtokba veheti felújított épületét - hangzott el a kedden
tartott évadnyitó társulati ülésen. Mint Schwajda György igazgató
elmondta, mindez nem jelent a színészek számára munkanélküliséget,
az építési munkák befejezéséig a bemutatókat más helyeken tartják
meg. A programban hat mű színrevitele szerepel, elsőként Gabriel
García Márquez spanyol író Száz év magány című világhírű regényének
adaptációja. A Taub János rendezte produkció premierje október 19-én
a Pesti Színházban lesz, s ebben már játszik a Szolnokra szerződött
két kiváló művész, Törőcsik Mari és Garas Dezső. Ezt követően két
zenés darab kerül műsorra, közülük Eisemann-Szilágyi Én és a
kisöcsém vígjátéka november 23-tól Szolnokon a Megyei Művelődési és
Ifjúsági Központban. Albert Camus Félreértés című alkotásának
januárban, míg Ibsen Vadkacsájának februárban tartják a bemutatóját.
A várva-várt színházavató időpontját is kitűzték már, április 12-én
a névadó, Szigligeti Ede Liliomfi című zenés vígjátéka látható az
újjászületett épületben. Ami a rekonstrukciót illeti: a jugoszláv
kivitelezők jól haladnak a 450 millió forintos munkával. (MTI)
1990. augusztus 21., kedd 17:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|