|
|
|
|
Az új kormány első sajtótájékoztatója (2. rész)
|
László Balázs, a frissen kinevezett kormányszóvivő bejelentette, hogy a kormány megkezdte a minisztériumok átvételét, s meghatározta a tárcák illetékességét. Döntés született arról is, hogy a kormány minden héten csütörtökön délelőtt 11 órakor tart ülést.
Kérdésekre válaszolva Horváth Balázs belügyminiszter bejelentette, hogy a legközelebbi minisztertanácsi ülésre az eredeti menetrendtől eltérően, ezúttal a délutáni órákban kerül sor még a nap folyamán; áttekintik az önkormányzati törvény előkészületeit, és foglalkoznak a helyhatósági választásokkal. Ugyancsak szólt arról is, hogy a Belügyminisztériumban és az Országos Rendőrfőkapitányságon a jövőben megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szakújságírókra. Ezzel kapcsolatban az is elhangzott, hogy valamennyi tárca szóvivőt jelöl ki, aki folyamatosan tartja a kapcsolatot a minisztérium és az újságírók között. Az új szóvivők többségét még a jövő hét folyamán kinevezik.
Az államtitkárok legelső feladatait firtató kérdésekre Tarján Lászlóné elmondta, hogy Bős-Nagymaros mellett kiemelt figyelmet fordítanak a Dráván kialakítani tervezett vízlépcsőkre, ugyanis szeretnék megelőzni, hogy egy újabb ,,vízlépcső ügy,, keletkezzen. Még a jövő hét folyamán delegáció utazik Jugoszláviába, ahol közösen vizsgálják meg az eddig kötött keretszerződéseket. Botos Katalin ugyancsak az előző kormány által örökül hagyott feladatok végrehajtását említette, amelyek úgymond harapófogót jelentenek a mostani kormány számára. Mint mondotta, megteszik a szükséges lépéseket, hogy teljesíthessék a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás feltételeit.
Az új külügyminiszterhez is számos kérdés érkezett. Jeszenszky Géza a minisztériumban végrehajtandó szervezeti változásokról szólva kiemelte, hogy indokoltnak látszik a nagykövetek lecserélése, továbbá a képviseletek személyi állományának részbeni kicserélése. Elmondta: június elején Koppenhágában emberi jogi konferenciát tartanak, amelyen részt vesznek az európai országok külügyminiszterei is. Ez jó lehetőséget teremt arra, hogy találkozzon több kollégájával. A romániai választásokról szólva örömtelinek nevezte az RMDSZ szereplését. Kedvezőnek minősítette, hogy a szomszédos országokban végbement változások során a magyar kisebbségek szerepe valamelyest felértékelődött. Ezt jelzi, hogy Romániában képviseletet nyertek a parlamentben és a szenátusban, s várható, hogy Szlovákiában is sikerül bejutniuk majd a törvényhozásba. (MTI)
1990. május 24., csütörtök 16:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|