|
|
|
|
Kormányalakító parlamenti ülés - második nap (21. rész)
|
A hazai nemzetiségek és etnikai kisebbségek képviseletéről megerősítette azt az álláspontot, amely már az MDF-SZDSZ-megállapodásban is megfogalmazódott, és amelyet a koalíciós pártok is elfogadtak. Azaz: nem fogadják el azt az európai alkotmányjogi fejlődéstől is tökéletesen idegen megoldást, hogy a Parlament nemzetiségi képviselőket kooptáljon tagjai sorába. Márcsak azért sem tartják ezt megoldásnak, mert maguk a nemzetiségiek sem értenek ezzel egyet. A hazai nemzetiségek és etnikai kisebbségek valódi, számarányos képviseletét egyelőre az országgyűlési szószóló láthatná el, ez sokkal erőteljesebb befolyást jelentene a kisebbségek számára. Akkor azonban a választójogi törvényt kell módosítani, hogy a magukat nemzetiséginek vagy etnikai kisebbségnek tartók képviselői számarányuknak megfelelő létszámban foglalhassanak helyet a Parlament padsoraiban.
Az jogalkotás területét érintve szólt arról is: a pártok Parlamentben ülő képviselőinek közös hibája - és ezt együttesen kell vállalniok -, hogy még mindig nincs tájékoztatási és sajtótörvény. Ezt a mulasztást azonban az Országgyűlésnek sürgősen pótolnia kell. A kijelölt miniszterelnök részletesebben szólt az önkormányzatokkal kapcsolatos kormányelképzelésekről. Kiemelte, hogy az önkormányzati megye szerepéről és a települések önkormányzatáról majd az önkormányzati törvénytervezet parlamenti vitájában kell dönteni. Az bizonyos, hogy ma még alapvető nézetkülönbségek vannak, ám vélekedése szerint a pártok képviselői ebben egyetértésre fognak jutni. Az önkormányzati törvény elfogadásához kétharmados többségre lesz szükség, s ez a törvény teszi majd lehetővé a helyhatósági választásokat is. (folyt. köv.) Cs/rj fr
1990. május 23., szerda 20:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|