|
|
|
|
Kormányalakító parlamenti ülés (16. rész)
|
A kormány elképzelései szerint az önkormányzati típusú helyi reform épít a magyar önkormányzatok történelmi hagyományaira, és figyelembe veszi az Európa Tanács 1985-ben elfogadott kartájában megfogalmazott modern önkormányzati alapelveket. Ilyen alapelvnek tekintjük a demokratikus helyi hatalomgyakorlást. A helyi önkormányzás joga a községek, városok, illetve a megyék lakosságának a közösségét illeti, amelyet választott képviselőtestületük útján gyakorolnak. Az önkormányzat széles felelősségi körében a törvény keretei között önállóan szabályozza és szabadon igazgatja az önkormányzati ügyeket, amelynek szilárd gazdasági alapjai az önkormányzati tulajdon megteremtése és az önkormányzatok egyéb anyagi forrásainak a biztosítása. Az önkormányzat helyi közszolgáltatásokat nyújt a lakosságnak. Ehhez önálló helyi forrásokra és központi állami támogatásokra van szüksége. Az önkormányzati önállóságnak abban is kifejezésre kell jutnia, hogy az önkormányzatok tulajdonukkal, anyagi eszközeikkel önállóan gazdálkodhatnak. Elég, ha arra utalunk, hogy ennek az esztendőnek, ezeknek a hónapoknak egyik legfontosabb törvényhozási feladata az önkormányzati törvény megalkotása és a helyhatósági választások megtartása.
Ezek után térek át a kormányprogram negyedik fejezetére, amelyik az ember és a gazdaság viszonyát tárgyalja emberközpontú politikai programunkban. (folyt.köv.)
1990. május 22., kedd 17:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|