|
|
|
|
Az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi
bizottság ülése
|
1990. május 9., szerda - Az Országgyűlés szerdai plenáris
ülését követően rövid tanácskozást tartott az önkormányzati,
közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság.
Ezen elhangzott: az MDF előkészítette a tanácsok megbízatásának meghosszabításáról szóló és a magyar jogtörténet egyik legrövidebb törvénytervezetét, annak indokolását és a plénum előtt elmondandó expozé vázlatát is. Az MDF elképzelése szerint a megbízatást szeptember 23-ig kellene meghosszabítani, s e nap egyben a helyhatósági választások első fordulójának időpontja is lehetne. Addig is megalapozottan lehet előkészíteni az önkormányzati, valamint a helyhatósági választásokról szóló törvényt. Az MDF már így is megkésettnek tartotta e törvény elfogadását, így - kérésére - a bizottság úgy döntött, hogy hétfő délutáni ülésén állást foglal ebben a kérdésben.
Ugyancsak hétfőn országgyűlési határozattervezetet dolgoznak ki az önkormányzati vagyon felügyeletével összefüggésben, hiszen a közvéleményt gyakorta felháborítják a tanácstestületek kiárusítási, átmentési akciói. Ennek ellenőrzését szükséges lenne valamilyen formában megoldani. Mindkét javaslatot a május 15-i plenáris ülésre kívánják beterjeszteni - sürgősséggel. (MTI)
1990. május 9., szerda 20:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|