|
|
|
|
MDF-SZDSZ megállapodás
|
----------------------
London, 1990. május 2. (BBC, Panoráma) - Április 29-i hatállyal megállapodás született a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége - vagyis a választásokban legtöbb szavazatot elért két párt között arról - hogy az ország és kormányozhatóságának érdekében bizonyos kölcsönös engedményeket tesznek. Ezek közé tartozik az, hogy a legtöbb szavazatot elért Magyar Demokrata Fórum lemondott a parlament elnöki tisztségéről, a szabaddemokraták jelöltje, Göncz Árpád javára és csupán az alelnöki tisztet tölti be jelöltjük, Szabad György.
Göncz Árpád személyét politikai múltja miatt mindkét párt elfogadhatónak tartja a köztársasági elnöki tisztre. Az MDF és az SZDSZ között létrejött megegyezés lényegében azt a célt szolgálja, hogy e két legerősebb politikai párt végrehajthassa az ország kormányzása szempontjából létfontosságú alkotmánymódosításokat. Ennek érdekében a két párt megegyezett abban is, hogy a legfontosabb alkotmánymódosító törvények meghozatala érdekében megszüntetik az eddigi kétharmados többségre vonatkozó előírást.
Az MDF és az SZDSZ ugyanakkor együttesen javasolja a változtatást a köztársasági elnök megválasztásának módjában is. A parlamentre kívánják átruházni a köztársasági elnök megválasztásának jogát, mely - az eddigi jogszabályok szerint - a nép hatáskörébe tartozik.
Egy körülbelül 20 pontból álló törvényjavaslati lista tekintetében azonban - az MDF és az SZDSZ megegyezése szerint - továbbra is fennmaradna a kétharmados többség elve. Ezek közé tartozna például a népszavazásról szóló törvény, az Országgyűlés ügyrendjére, valamint az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvény is. (folyt.)
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|