|
|
|
|
Választás ,90 - Helyszíni - MDF
|
1990. március 26., hétfő - Éjfél után újabb
sajtótájékoztatót hívtak össze az MDF vezetői, ám ezen jószerivel
csak azt jelenthették be, hogy a számítógépes rendszer felmondta a
szolgálatot, nem működnek a telefonvonalak, ezért nem tudnak
beszámolni a részeredményekről. Kulin Ferenc, az MDF alelnöke
elmondta, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet
messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a jegyzőkönyveknek
mindössze 2 százaléka érkezett be a központokba. Ezek alapján a
részvételi arány vidéken 60-65 százalék, s ennél is magasabb a
Dunántúlon és Budapesten. Az alelnök tudomása szerint a listás
szavazások a legtöbb helyen a Magyar Demokrata Fórum előnyét
mutatják, az egyéni jelöltek esetében kiegyenlített az SZDSZ és az
MDF képviselőinek aránya.
Antall József, az MDF elnöke - elsősorban a külföldi tudósítóknak címezve - hangoztatta: ebből az esetből is látható, hogy Magyarországnak elsősorban az infrastruktúra a gyengéje, így hát ennek kiépítése szükséges a legégetőbben. Teljesen irreálisnak minősítette a szavazások értékelését, és türelmet kért, amíg újból munkába áll a számítógépes rendszer. (MTI)
1990. március 26., hétfő 02:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|