|
|
|
|
Románia - diákgyűlések (1.rész)
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. március 19. hétfő (MTI-TUD) - A
marosvásárhelyi orvostudományi egyetemen a magyar nemzetiségű
hallgatók hétfőn felfüggesztették ülősztrájkjukat, mert megérkezett
a városba az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács két bizottságának
hivatalos képviselője. A testület oktatási és kisebbségi
bizottságának elnöke az egyetem vezetőivel, oktatóival, a sztrájkoló
magyar diákok képviselőivel valamint az egyetem román hallgatóinak
küldötteivel kezdett tárgyalásokat.
Miközben a megbeszélés tartott, a város főterén a Vatra Romaneasca szervezésében két-háromezer főnyi tömeg gyűlt össze és magyarellenes jelszavakat hangoztatott. Annak ellenére, hogy a rögtönzött gyűlés szónokai kérték őket, nem oszlottak szét, a tanácsháza elé mentek és követelték, hogy a Nemzeti Egységtanács helyi szerveit ,,tisztítsák meg a magyaroktól,,. A nacionalista, szélsőséges tömeg olyan jelszavakat is hangoztatott, hogy magyar rendszámú gépkocsit ne engedjenek be Maros megyébe, tiltsák meg, hogy magyar nyelvű újságokat és folyóiratokat vigyenek Marosvásárhelyre. Támadták Kincses Elődöt, aki Tőkés László perében a lelkész védője volt, majd beválasztották a helyi tanácsba s a testület alelnöke lett. A tüntetők követelték: hívják össze a Nemzeti Egységtanács városi bizottságát és Kincses Elődöt váltsák le. A tüntetők még a déli órákban is skandálták, ,,Itt maradunk, nem megyünk el,,.
A tanácsháza elé rendőri és katonai egységeket vezényeltek. A tömeget a város vezetői időnként hazatérésre szólítják fel, de egyelőre eredménytelenül.
Az orvostudományi egyetem magyar hallgatói ülősztrájkjuk felfüggesztése után a vártemplomba mentek. A város más oktatási intézményeinek magyar diákjaival együtt órákat töltöttek a templomban, ahol szolidaritási megnyilvánulásokra került sor az ülősztrájkot folytató diákok támogatására. (folyt.)
1990. március 19., hétfő 14:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|