|
|
|
|
Románia - RMDSZ (1.rész)
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. március 13. kedd (MTI-tud) - A Romániai
Magyar Demokrata Szövetség Nagyváradon április 7-én és 8-án tartja
első országos kongresszusát. A tanácskozást előkészítő bizottság
közleménye szerint a kongresszuson a helyi szervezetek által
megválasztott küldöttek vesznek részt, közel háromszázan. Határozat
alapján az RMDSZ-hez csatlakozott társszervezetek megfigyelőket
küldhetnek a tanácskozásra.
A napokban a 17 megyére kiterjedő hálózattal rendelkező szövetség helyi szervezeteiben megkezdődnek a küldöttválasztó gyűlések. Az országos elnökség határozata alapján minden kétezer tag után választhatnak egy-egy küldöttet a helyi szervezetek. Előírás viszont, hogy egy megyéből a választottak száma nem haladhatja meg a harmincat.
Ezenkívül részt vesznek az országos tanácskozáson olyan személyiségek, akik ,,nemzetiségi létük és tudatuk alapján a romániai magyarság meghatározó képviselői,,. Ezeknek a számát az országos elnökség ötvenben határozta meg. Meghívják a kongresszusra a vallási felekezetek képviselőit is. Az előkészítő bizottság közleménye bejelenti, hogy a nagyváradi tanácskozásra meghívást küldenek a vajdasági, kárpátaljai, szlovákiai magyarság képviselőinek, valamint a Magyarok Világszövetsége küldöttségének. Ezen kívül megfigyelőként részt vehetnek a kongresszuson azok a romániai demokratikus pártok és szervezetek képviselői, ,,melyeket a kongresszus megtartásának időpontjában az ideiglenes országos elnökség arra alkalmasnak tart,,.
Az országos elnökség ugyancsak közleményben jelentette be, hogy felhívást juttatott el a Vatra Romaneasca szervezethez, s ebben azt javasolja, hogy a két szervezet tartson találkozót a legnagyobb nyilvánosság előtt, s arra hívják meg sajtó képviselőit is. A Vatra Romaneasca szervezet erősen nacionalista beállítottságú, ténykedéseiben magyarellenes szervezet, amely Marosvásárhelyen alakult és azóta több helyen létrehozta helyi szervezeteit.
Az országos elnökség a Vatra Romaneasca szervezettel létrehozandó találkozó időpontját március 17-re javasolta. Ezen kölcsönösen ismertetnék a szervezetek programjait, tisztáznák az álláspontokat ,,attól a szándéktól vezérelve, hogy minél hatékonyabban kivehessék részüket a megújhodó demokratikus Románia erősítésében, az európai demokráciákkal való együttmunkálkodás kiépítésében,,. (folyt.)
1990. március 13., kedd 16:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|