|
|
|
|
A Kereszténydemokrata Néppárt választási gyűlése Galgagyörkön
|
1990. február 18., vasárnap - Galgagyörkön tartott
választási gyűlést vasárnap a Kereszténydemokrata Néppárt. A szónok
dr. Hasznos Miklós, a párt főügyésze, választási irodájának vezetője
volt, aki egyebek között elmondta, hogy pártja a leendő új
parlamentben is meg kívánja őrizni konstruktív ellenzéki szerepét. A
törvényalkotásoknál, a fontosabb döntéseknél azt mérlegeli majd,
hogy azok valóban össznemzeti érdekeket szolgálnak, ellenkező
esetben felemeli szavát. Mivel a Néppárt politikusai a kereszténység
világnézeti alapján állnak, ez egyúttal szilárd erkölcsi garanciát
nyújt, tevékenységük hitelességét is jelenti. A gazdasági
felemelkedés egyik kulcskérdésként említette a föld visszaadását a
parasztságnak, ami nem feltétlenül azonos a tsz-ek szétzilálásával.
A tagság, visszakapva földjét, maga dönthesse el, hogy a
továbbiakban a kollektív gazdálkodásban látja-e jövőjét, vagy egyéni
gazdaként termeli meg kenyerét. A sikeres gazdálkodáshoz
elengedhetetlen az agrárolló szűkre zárása. A termelési kedvet csak
a piacig vezető út lerövidítésével, a közbeiktatott árfelhajtó
láncszemek kiiktatásával lehet élénkíteni. A Kereszténydemokrata
Néppárt jelöltjei között olyan agrárszakemberek is a politikai
porondra kívánnak lépni, akik vállalkozóként saját példájukon már
bebizonyították, hogy hozzáértéssel, szorgalommal meg lehet találni
a boldogulást. A falusi lakosság körében ma is mélyek a
kereszténység gyökerei - hangsúlyozta a továbbiakban a szónok -,
részben ennek is tudható be: a kereszténydemokraták jelöltjeinek
döntő többségük már annyi ajánlást gyűjtött össze, hogy
képviselőjelöltnek tekinthető.
Kérdésekre válaszolva a párt főügyésze kifejtette: politikai élet pezsdülése nem öncélú folyamat, az emberek hosszú idő után végre először valóban saját kezükbe vehetik sorsukat. A köznapi ember számára a programok gyakran áttekinthetetlen sűrűjében az eligazodást csak azok, a valóban hiteles politikusok segíthetik elő, akik nem a világnézetek sűrű váltogatásával, hanem szilárd istenhitükből táplálkozó erkölcsi többletük alapján állhatnak a választók elé. (MTI)
1990. február 18., vasárnap 21:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|