|
|
|
|
- Belügyi botrány - 1. folyt.
|
Számonkérést követeltek - többek között a belügyminiszter lemondását. Ő ugyan még nem, de azóta lemondott a szolgálat vezetője: Horváth József. Hattyúdalként közölte, hogy október 23-ika óta a korábbi 2 százalékára csökkent az idézetthez hasonló lehallgatások, levélfelbontások, személyi titkos megfigyelések eredményeként szolgáltatott jelentések száma.
Ez a 2 százalékos megjelölés arra mindenesetre jó, hogy elképzelhetjük: mennyi felesleges sületlenséget derítettek ki - ráadásul törvénytelen eszközökkel az adófizető pénzén a belügyi szervek korábban. Közben az ország a gazdasági csőd szélén áll, állandóak az áremelések - amiről egyébként még lesz ebben a műsorban.
Kedves hallgatóim, amit elmondtam, az inkább csak bevezető Szőcs Géza jelentéséhez, aki Minisztertanács mai üléséről tartott sajtókonferenciáról jött vissza. A kormány mint tudjuk, ma hallgatta meg Horváth István jelentését arról, hogy milyen intézkedéseket tett hasonló botrányok kizárására. - Kíváncsi vagyok.
- Ma délután a parlamentben kormányszóvivői értekezletre került sor. Bajnok Zsolt szóvivő és Laczkó László belügyminiszter-helyettes sok mindenről tájékoztatta az újságírókat, a veszteségek szénbányák helyzetétől a vízdíj-számítás specifikus problémaköréig.
Legfontosabb konkrétumnak az számít, hogy a kormány mai állásfoglalása után véglegesnek tekinthető: a komfort nélküli és félkomfortos lakások bére nem fog emelkedni, a komfortos lakásokért 25 százalékkal többet kell fizetni, azaz a négyzetméterenkénti 12 forint helyett 15 forintot. (folyt.)
1990. január 18., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|