|
|
|
|
MDF-küldöttség Moszkvában (1. rész)
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. január 18. csütörtök (MTI-tud) - Először tett
hivatalos látogatást a Szovjetunióban magyar ellenzéki párt
küldöttsége. A Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének meghívására
hétfőtől csütörtökig tartózkodott Moszkvában a Magyar Demokrata
Fórum négytagú delegációja. A négytagú küldöttséget Schamschula
György, az MDF országos választmányának tagja, az elnökség gazdasági
tanácsadója vezette. A delegációt csütörtökön fogadták az SZKP
Központi Bizottságában is.
A látogatást az MDF kezdeményezte. Az MTI moszkvai tudósítójának a küldöttség tagjai elmondták, hogy az előkészítésben nagy segítséget kaptak a Szovjetunió budapesti nagykövetségétől.
A négynapos program, a delegáció összetételéből is adódóan, gazdasági kérdésekre összpontosult. Az MDF gazdasági szakértői három nagy kérdéskörre kerestek választ. Először is azt akarták felmérni, hogy szovjet részről a közép távú tervekben mennyire látják biztosítottnak Magyarország ellátását szovjet energiával. A második téma az volt, hogyan vélekednek a szovjet szakemberek a kétoldalú együttműködésben és a KGST-ben a szabaddevizás elszámolásra való átállásról. Végezetül azzal akartak megismerkedni, hogy az átalakítás hatására a Szovjetunióban kibontakozó belső fejlődés hogyan hat a magyar-szovjet kapcsolatokra.
A küldöttség tagjai elmondták, hogy e kérdések tisztázását azért tartották fontosnak, mert az MDF-nek a választások utáni időkre készülve - akár a jövendő kormánykoalíció egyik meghatározó erejeként, akár a március utáni ellenzék egyik vezető pártjaként - tisztában kell lennie a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok tartalmi kérdéseivel.
A delegáció elmélyült eszmecseréket folytatott a szovjet közgazdaságtudomány több kimagasló személyiségével. A kormány mellett működő Külgazdasági Kapcsolatok Intézetében, a tudományos akadémia gazdasági szekciójának a vezetőjével, a kelet-európai országok gazdasági problémáival foglalkozó (Bogomolov professzor vezette) intézetben, a tudományos akadémia Közgazdasági Intézetében folytattak megbeszélést egyrészt a szovjet belső gazdasági folyamatokról, másrészt a küölgazdasági kapcsolatok alakulásáról. (folyt.)
1990. január 18., csütörtök 16:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MDF-küldöttség Moszkvában (2. rész)
|
A küldöttséget csütörtök délelőtt az SZKP KB székházában fogadta Oleg Ribakov, a KB nemzetközi osztályának helyettes vezetője.
- Az MDF-nek abból kell kiindulnia, hogy a Szovjetunió még hosszabb távon Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi-gazdasági partnere lesz - közölte a küldöttség, amely megnyugvással fogadta a beszélgetések általános kicsengéseként, hogy a szovjet partner a jövőben azonos szinten kész energiát szállítani Magyarországnak.
A tudományos intézetekben folytatott beszélgetések alapján a delegáció tagjai komoly veszélyként beszéltek arról, hogy a reform kibontakozásával párhuzamosan tovább romolhat a szovjet gazdaságban amúgy is megbomlott egyensúlyi helyzet, ami fokozhatja a szakszervezeti demagógia veszélyét. A beszélgetések során, elsősorban a Bogomolov-intézetben, találkoztak olyan nézetekkel, amelyek célként elfogadták a többpártrendszeren alapuló politikai pluralizmust. Ellenmondásként jelentkezett ugyanakkor, hogy azok a beszélgetőpartnerek, akik készek voltak elfogadni a politikai pluralizmust, a gazdaságban a centralizmus hívének mutatkoztak.
A látogatás hasznaként említették a delegáció tagjai, hogy tapasztalataik elősegítik bizonyos illúziók szétoszlatását, ugyanis az MDF-en belül korábban ellentétes nézetek voltak a Szovjetunióhoz fűződő gazdasági kapcsolatokat illetően. Mostani útjuk meggyőzte őket, hogy tartós a kölcsönös érdekeltség.
Végezetül a négy nap politikai hasznaként említette a küldöttség, hogy a Magyar Demokrata Fórum tárgyalóképes arculatot mutatott Moszkvában is. A magyarországi folyamatokat a szovjet partnerek alaposan, mélységükben ismerik, nyugodtan, türelemmel viszonyulnak hozzájuk - mondták. +++
1990. január 18., csütörtök 16:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|