|
|
|
|
Pozsgay Imre és Mihai Lupoi megbeszélése
|
1990. január 5., péntek - Pozsgay Imre államminiszter
pénteken hivatalában fogadta Mihai Lupoi román idegenforgalmi
minisztert, aki eredményes tárgyalásokat folytatott magyar
partnereivel a két ország közlekedési és idegenforgalmi
kapcsolatairól, a magyar segítségnyújtás különböző módozatairól e
területeken.
A szívélyes légkörű megbeszélésen Pozsgay Imre üdvözölte a romániai demokratikus fordulatot. Biztosította vendégét, hogy hazánk lehetőségeihez és erejéhez mérten minden segítséget megad a továbbiakban is a demokratikus kibontakozás elősegítéséhez. A romániai népi forradalmat korszakos jelentőségű, európai fontosságú eseményként értékelte, amely reményeink szerint a magyar-román viszonyban is új fejezetet nyit, és ehhez tartós, az európai normákat és követelményeket egyaránt érvényesítő új alapokat teremt. Érdekeltségünk egy demokratikus berendezkedésű Románia létrejöttéhez fűződik, ahol a nemzeti kisebbségek önrendelkezése maradéktalanul megvalósul a kisebbségi intézményrendszer megteremtése révén.
Az államminiszter bíztatónak ítélte a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának eddigi intézkedéseit és deklarációit. Reményét fejezte ki, hogy a felső szinten mutatkozó szellemiség az egész román társadalomban mielőbb uralkodóvá válik. Felhívta a figyelmet, hogy a bizalmatlanság falát két oldalról kell lebontani. (MTI)
1990. január 5., péntek 17:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|