|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Kormányszóvivői tájékoztató
(6. rész)
|
A szóvivő több, nem közvetlenül a napirendhez kapcsolódó kérdést kapott. Felvetődött a nemzeti kerekasztalnál megkezdett egyeztető eszmecserék folytatása. Bajnok Zsolt utalt arra, hogy az erre vonatkozó elhatározás egyértelmű és közös volt, a konzultáció lehetséges témáiról és szintjéről azonban még nem tudott érdemi tájékoztatást adni. Az MSZP-be való átigazolás határidejének lejártával összefüggésben a kormánytagok átjelentkezéséről úgy nyilatkozott a szóvivő, hogy ez szerinte a miniszterek magánügye. Ismeretei szerint egyébként az MSZP tagja Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Kárpáti Ferenc, Békesi László, Horváth István és Csehák Judit. A minisztertanács munkarendjének megváltoztatásáról elmondta: mivel az élet szigorú munkaadó, ezért a kormánynak ki kellett mondania, hogy ezentúl sűrűbben ülésezik.
Végül tájékoztatást adott arról, hogy a Munkásőrség négy objektumára novemberben pályázatot írt ki a kormány. A 37 beérkezett pályázat közül azonban egyik sem volt elfogadható, így újabbat kellett kiírni. Tolmácsolta a Minisztertanács vitájában elhangzottakat: a tapasztalatok szerint a felszabaduló épületek hasznosítását illetően óriási a hajlam a pazarlásra. (MTI)
1990. január 4., csütörtök 21:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|