|
|
|
|
A győzedelmes harc köszöntése
|
-----------------------------
München, 1990. január 1. (SZER, Világhíradó) - Pénteken a Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiuma közleményt bocsátott ki a romániai forradalomról és a román-magyar kapcsolatok jövőjéről. A hivatalos állásfoglalásról a kollégium vezető munkatársa, Csapody Miklós kormányfőtanácsos nyilatkozott budapesti tudósítónknak, Szőcs Gézának.
A Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Kollégiumának hét végi, Pozsgay Imre által vezetett ülésén rendkívüli állásfoglalást fogadtak el. Erről kérdezzük most Csapody Miklós kormányfőtanácsost, aki az illető titkárság egyik vezető személyisége.
- Azt hiszem, nem ok nélkül nevezhető ez az állásfoglalás valóban történelmi fontosságúnak és jelentőségűnek. Ez nyilván az alábbiakból ki fog derülni. Bevezetőben már szeretném hozzátenni, hogy nyugodt, higgadt, felelős és a helyzet komolyságához méltó fontossággal és alapossággal segítették hozzá a titkárságot a kollégium tagjai ennek az állásfoglalásnak a megszövegezéséhez, és ebbe beleértendők a magyarországi nemzetiségiek, köztük a magyarországi románoknak a vezetői is. Legyen szabad néhány fontos momentumot kiemelni ebből a terjedelmesebb állásfoglalásból.
Bevezetőben a Magyar Köztársaság Minisztertanácsának Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiuma üdvözli a romániai népek győzedelmes harcát, amely szétzúzta a huszadik század végi Európa legszégyenteljesebb diktatúráját.
Köszöntjük a Nemzeti Megmentés Frontját, a demokratikus kezdeményezés letéteményesét, és támogatásunkról biztosítjuk a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségét, a két és fél milliós magyar kisebbség törvényes érdekképviseleti szervezetét, mindazon szövetségekkel együtt, amelyek síkraszállnak valamennyi nemzeti és etnikai kisebbség jogainak önrendelkezésének érvényesítéséért Romániában. (folyt.)
1990. január 1., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|