|
|
|
|
,,Interfórum,,-találkozó Lakiteleken
|
1989. december 17., vasárnap - A közép-európai ellenzéki mozgalmak három - egyöntetűen a fórum nevet viselő - politikai szervezetének vezetőivel találkozhattak az érdeklődők vasárnap a Lakitelki Művelődési Házban. A politikai nagygyűlésen az eseményt rendező Magyar Demokrata Fórum képviselőin kívül részt vettek az NDK-beli Új Fórum (Neues Forum) küldöttei, valamint Hana Ponická írónő, a csehszlovákiai Polgári Fórum tagja, a ,,Nyilvánosság az Erőszak Ellen,, szervezet Pozsonyban élő, nemzetközileg ismert egyénisége.
A lakitelki találkozón Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum Országos Elnökségének tagja köszöntötte a vendégeket. Az NDK-beli delegáció tagjai közül felszólalt Michael Göbel, Heiko Lietz, Wolfgang Scha:fer, Johann Georg Ja:ger, Reinhard Weisshuhn, illetve a csehszlovákiai Hana Ponická egyaránt kiemelték a nemzetközi együttműködés fontosságát. Hangsúlyozták, hogy a magyar, a lengyel és a szovjet politikai események nagymértékben hozzájárultak a közép-európai demokratikus folyamatok kibontakozásához. Figyelmeztettek azonban arra, hogy Közép-Európa két országában, Albániában és Romániában még súlyos elnyomás, fenyegetettség alatt él a nép. Elhangzott, hogy az NDK-beli Új Fórum rostocki szervezete aláírások gyűjtésébe kezdett a romániai diktatúra ellen. Követelik, hogy e kérdésben az NDK kormánya is foglaljon állást. A találkozón számos kérdés hangzott el, köztük az NDK-beli Fórum német egységgel kapcsolatos elképzeléseiről. A válaszadó véleménye szerint a megosztás ugyan abnormális állapot, de a fejvesztett, elkapkodott egyesítés sem helyeselhető. Az egyesítés ugyanis nemcsak politikai, hanem gazdasági és szociális problémákat is felvet. Az NDK-ban először szabadon választott Parlamentre van szükség, s utána kell foglalkozni az újraegyesítés kérdésével, amit a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartásával, alapelve szerint az NDK-nak magának kell eldönteni, meghatározni, hogy milyen gazdasági körülmények között történjen az egyesítés. (MTI)
1989. december 17., vasárnap 21:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|