|
|
|
|
- MSZP megalakulása - 11. folyt.
|
Másfelől pedig véleményem szerint ezzel a döntéssel a Magyar Szocialista Párt szükségképpen nagyon erősen kisebbségi párttá ítélte magát a választásoknak a kilátásai szempontjából. Úgyhogy lesz hely a továbbiakban egy balközép pártnak is, és közép- pártoknak, és természetesen egy demokráciában az sem kerülhető el, hogy jobboldali iráányzatok is a színre lépjenek, és szavazatokat szerezzenek. De a magyar Szocialiista Párt oly mértékben baloldali arculatot adott magának valahol, valamilyen szintézist a kommunizmus és a szocialismus között, hogy ez azt a veszélyt - amelyről Lengyel Szaniszló beszélt - sokkal korlátozottabbá teszi. - Bevallom, nekem problémáim vannak egyáltalán a baloldal és a jobboldal fogalommal, és a magyar helyzettel. Mivel tulajdonképpen épp ez az egyik legnagyobb problémája a pártállamnak, hogy nagyon nehéz kialakítani, artikulálni a valódi értékeket és érdekeket. Tehát az emberek nagyon nehezen tudják megítélni, hogy mi az ő érdekük adott helyzetben. Ebből a szempontból nézve a baloldal és a jobboldal másképpen van felmérve, mint mondjuk Nyugaton. Nem tudom például hova helyezzem az MDF-et. Ez egy baloldali párt, vagy egy jobboldali párt? És ez nem azért van, mert az MDF kétértelmű, hanem mondjuk a magyarországi helyzet kétértelmű. Ha ebből a szempontból az új Szocialista Pártot nézem, akkor részben tényleg ott állnak a hagyományos baloldalon valahol a szociáldemokrácia és a klasszikus leninista kommunizmus között. Sok tekintetben ez szerintem nem így van, hanem inkább a spektrum vagy a skála másik oldalán, ahol esetleg itt inkább baloldali szemszögből lehet őket megérteni. - Lengyel Szaniszló? - Értem az előttem szólók érvelését, de nekem mégis az az érzésem, hogy ez egyfajta választás előtti államcsíny is akart lenni. Nem jó a szó, mert inkább választási csíny akart lenni. (folyt.)
1989. október 12., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|