|
|
|
|
- MSZP megalakulása - 10. folyt.
|
Az MSZP tulajdonképpen itt kisajátítani próbál valamit. Az európai demokratikus baloldalnak a hagyományos értékeit, vívmányait magáévá kívánja tenni, mindazt, amit következetesen évtizedeken át megtagadott és üldözött és becsmérelt. Ez kicsit nekem olyan, mintha mondjuk a brit Konzervatív Párt kimondaná saját maga megszünését, és kijelentené, hogy átalakul Liberális Párttá. Vagy a nyugatnémet CDU teszi ugyanezt, és átáll valamiféle szociáldemokrata vonalra. - Olyan ez, mintha madame Thatcher felvételét kérné az Internacionáléba. - Igen. Ebben az esetben a párhuzam ott persze sántít, hogy ilyen esetekben nem lenne a 40 éves korábbi diktatúra. De ettől függetlenül is, mennyi hitelt érdemel egy ilyen átalakulás? Ha valaki magáévá teszi az európai demokratikus baloldal értékeit, miért pont erre a pártra szavazzon, miért nem a Szociáldemokrata Pártra? - Szabad ehhez a kérdéshez hozzászólnom, és még vissza is térnék arra, amit Lengyel Szaniszló mondott. A pártkongresszus ugyanis itt azért hozott valami meglepetést is, éspedig azt, hogy az új program erősebben határozza meg baloldaliként ezt a pártarculatot, mint ahogyan ez eredetileg a reformerek szándékában volt. De a reformerek valóban a nemzeti közép felé igyekeznek. Ezt Pozsgay igen sokszor elmondotta. És hogyha az ő vonaluk egyöntetűen érvényesült volna, akkor ez felvetette volna azt a veszélyt, amiről itt Lengyel Szaniszló beszélt. A valóságban azonban a belső erőviszonyok úgy hozták, hogy ez a párt kénytelen magát nagyon erősen baloldali pártként definiálni. És ennélfogva az a bizonyos jobbratolódási veszély, amiről Lengyel Szaniszló szólott, az kisebb, mint amilyen máskülönben lett volna. (folyt.)
1989. október 12., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|