|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - brit lapvélemények (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. október 5. csütörtök (MTI-tud) - A pártreformerek és a fundamentalisták kenyértörését jósolta két vezető brit napilap az MSZMP kongresszusának előestéjén. A The Daily Telegraph úgy véli, hogy ,,a magyar kommunisták a forradalom vagy a széthullás közti komor választással kerülnek szembe válság-kongresszusukon,,. A The Times cikkírója a magyar szocialisták parlamenti választási esélyeit latolgatja a pártkongresszus kimenetelétől függően.
,,A magyar kommunisták egy olyan radikális programot vitatnak meg, amely elsöpörni szándékozik a néhai Kádár János harmincéves uralmának utolsó emlékeztetőit is. Ha a küldöttek elutasítanák a programot, ezzel formális szakításra kényszerítenék a pártreformereket,, - írja a The Daliy Telegraph. A lap szerint a reformista szárny nem pusztán reformokat, hanem ,,forradalmat,, akar végrehajtani, amennyiben ,,még egyetlen kelet-európai kommunista párt sem járta végig azt az utat, amelyet Pozsgay Imre jelölt ki az MSZMP számára,,. ,,A marxizmus feladásának modelljét Pozsgay Imre a nyugatnémet szociáldemokraták 1959-ben tartott Bad Godesberg-i kongresszusában látja. A minap figyelemeztett, hogy katasztrofális választási vereség vár a pártra, ha veztése a marxista ,,lapos föld-hívők,, kezében marad,, - írja a The Daily Telegraph. A konzervatív lap sajátosnak találja, hogy a reformerek és a keményvonalasok önmagukat egyaránt baloldalinak vagy szocialistának nevezik, ellenfeleiket viszont - egyenlő joggal - jobbaldaliaknak, vagy konzervatívoknak minősítik. Hozzáfűzi: ,,Ezzel alighanem összezavarják a közvéleményt. Eközben országszerte javában szervezkedik a Demokratika Fórum, amely a liberálisoktól vagy szociáldemokratáktól a kereszténydemokratákig, a konzervatívokig és a nacionalistákig terjedő politikai irányzatok széles skáláját képviseli,,. (folyt.)
1989. október 5., csütörtök 17:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MSZMP-kongresszus - brit lapvélemények (2.rész)
|
A The Times ,,Élet leninizmus nélkül,, címmel Fischer Tibor ,,szabdúszó,, újságíró budapesti keltezésű írásában ad áttekintést a kongresszuson összecsapó irányzatokról és ezek hangadó személyiségeiről. Úgy véli, hogy a reformerek, illetve a fundamentalisták egyaránt a párttagság 10-15 százalékát tudhatják szilárdan maguk mögött. ,,A harmadik és messze legnagyobb tömörülést azok a pragmatikusok alkotják, akik felismerik ugyan a változás szükségességét, de úgy érzik, hogy Pozsgay talán túlságosan is könnyedén alakítja át a pártot saját céljainak előmozdítására,, - írja Fischer. A The Times cikkírója szerint nem az az igazi kérdés, vajon Pozsgaynak sikerül-e átszabnia a pártot, hanem hogy ez mennyire válhat a ,,Lenin nélküli egykori kommunisták javára,,. Hozzáfűzi: ,,egy szociáldemokrata transzplantáció ugyan meghosszabbíthatja kissé a párt életét, ámde Pozsgay, Nyers, Grósz, Szűrös és Horn személyét a legutóbbi négy évtized kellemetlen illata fogja körüllengeni,,. Mindazonáltal úgy véli, hogy ,,mégsem reménytelen,, az MSZMP helyzete, mivel a felmérésekből úgy tűnik, hogy továbbra is számíthat a szavazók 30 százalékának támogatására. ,,Márpedig - hangsúlyozza - 30 százalék óriási hatalomnak bizonyulhat tucatnyi ellenzéki párt között felaprózódó ,,gulyás-szigetvilággal,, szemben.,, A londoni lap ,,szabadúszó,, elemzője végül arra a következtetésre jut, hogy bármennyire is fontosak a következő parlamenti választások, nem ott fognak dönteni Magyarország jövőjéről. ,,Ez már el van döntve: a legkeményebb ellenzéktől az MSZMP-ig - a fundamentalisták kivételével - mindenki ugyanazt vallja: nyugatra kell tartani. Magyarországon mindenki a külföldi tőke és szakértelem varázspálcájára függeszti tekintetét,, - hangoztatja a The Times cikkírója.+++
1989. október 5., csütörtök 17:24
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|